Kiderült, hogyan hat az elhízás a rákra: felébreszti az alvó daganatot
Ma már közismert, hogy jó pár tumortípus összefüggésbe hozható az elhízással, az azonban még nem világos, hogy miért is hat a túlsúly a daganatképződésre.
Ma már közismert, hogy jó pár tumortípus összefüggésbe hozható az elhízással, az azonban még nem világos, hogy miért is hat a túlsúly a daganatképződésre.
HVG
A tagállamok megegyezése nélkül egyhamar nem kerülnek helyükre a migrációval kapcsolatos jogalkotási munka puzzle-darabkái.
A kulturális háborúk napjainkban a geopolitikai küzdelmek részét képezik. Ám az egymást átfedő szövetségek egészen furcsa konstellációkat eredményeznek, írja Gideon Rahman, a lap fő külpolitikai kommentátora.
hvg360
A három éve elhunyt szerző ellen bosszúhadjárat folyt, de most végre megjelenhetett Elfeledett szomszédaink című könyve.
Bekövetkezett, amitől az alsó-ausztriai miniszterelnök, Johanna Mikl-Leitner rettegett: hatalmasat bukott a vasárnapi helyhatósági választásokon a jobboldali Osztrák Néppárt. Mikl-Leitner a kudarc miatt Bécsre mutogat.
Még ha Ukrajna egyes keleti területei el is vesznek Kijev számára – erre van esély –, Ukrajna viszont Oroszország számára veszett el, végleg. És Oroszország elveszített mindent, amiben a sikert a világ előtt mérte. Eközben a szemünk előtt bontakozik ki egy új európai régió, közepén az ötszáz év után diadalmasan felemelkedő Lengyelországgal. Vélemény. Szerzőnk filozófus, a Corvinus Egyetem tanára.
Balázs Zoltán
Nemkívánatos szervezetté nyilvánították Oroszországban a kilencmilliós olvasótáborral bíró Meduza nevű orosz független online újságot, így olvasóit akár egy megosztásért is megbüntethetik. A szerkesztőség közölte, folytatja a munkát, és hosszú „használati útmutatóban" magyarázza meg, mire vigyázzanak olvasói, ha nem akarnak bajba kerülni.
hvg360
Egy jól megválasztott kórházi szoba is növelheti a betegek túlélési esélyeit egy-egy nagy kockázatú műtét után – osztották meg eredményeiket amerikai kutatók.
HVG
A magyar külügyminiszter a konzervatív amerikai Fox TV online változatának adott interjút. Kínának jó oka van arra, hogy ne szállítson fegyvereket Putyinnak. Mi a különbség Putyin és Hitler között? Boris Johnson publicisztikájában írta meg, miért változott véleménye Ukrajna ügyében. Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360
A fogvatartottak vacognak, éheznek – így terjeszti ki a társadalmi eltaszítás politikáját a kormány a büntetés-végrehajtási intézményekben élőkre, s ehhez jó ürügyet szolgáltat az energiaválság.
Martini Noémi
Amerika sem ad harci repülőket Ukrajnának, Orbán Viktor számíthat Azerbajdzsánra az energiaválságban. Megfenyegették Hadházy Ákos független képviselőt, első fokon elítélték a DK-s Varju Lászlót. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Az Osztrák Néppárthoz közelálló online bulvárportál, az Exxpress főszerkesztője két cikkben számolt be arról a sajtóbeszélgetésről, amelynek egyik részlete botrányt kavart, és amelyről aztán azt állították, Orbán nem pontosan azt mondta. Richard Schmitt az eredeti verziót hallotta.
hvg360
Hiába küzd a demográfiai áttörésért a kormány, Magyarország népessége rohamosan csökken, és ha ez nem lenne elég, öregszik is. Hogyan fogja befolyásolni az életünket a népességfogyás, az elöregedés – vagy éppen a migráció és a klímaváltozás? Magyarország 2050 sorozatunk nyitócikkében Tóth G. Csaba demográfussal beszélgettünk arról, hogyan alakulhat át az ország társadalmi szerkezete a nem túl messzi 2050-ig.
A II. világháború eseményeitől és a „nagy emberek” legendáitól kezdve a családi mítoszokig a történelemhamisítás mindenütt jelen van. Otto English újságíró a történelem kisebb-nagyobb hazugságait vizsgálja meg, hogy megmutassa, miként manipulálják ezek a jelenünket, és hogy sok minden, amit történelmi ténynek tekintünk, valójában fikció. A könyv fanyar humorral, közvetlen stílusban tárgyalja a történelmet és a történetmesélést. Nemcsak rámutat a hazugságokra, hanem feltárja azt is, miként formálódtak ezek a hiedelmek az idők során. A Hamisított történelem című kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
hvg360
A két katasztrofális járványévet már maga mögött hagyta a moziipar, de a bázisévnek számító 2019-et sem nézőszámban, sem bevételben nem közelítették meg a filmszínházak.
Fülöp István
A hindu szélsőségesek körében példaképként tekintenek Mahatma Gandhi gyilkosára. A 75 évvel ezelőtti merénylet elkövetője tagja volt azoknak a mozgalmaknak, amelyekben a ma hatalmon lévő párt ideológiája is gyökerezik.
Az „európai stratégiai önállóság” régi álmának jó része szétporlik. Marad a biztonsági függőség Amerikától. Németország feladata most az, hogy elismerje az erőeltolódást, írja a Brit Fegyveres Erők Kutató Intézete, a RUSI igazgatóhelyettese a Guardian hasábjain.
hvg360
Készítői állítják, nem csak szórakozás a kutyás játék, hosszú távon egészségmegőrző hatása is van.
HVG
Többezer rendőr hiányzik a rendszerből, annak ellenére, hogy a kormány tavaly kétlépcsős béremelést jelentett be és gyorstalpaló képzéseket is indítottak. HVG-Ténytár.
HVG
Fiatalkori plágiumvádat is megúszott az osztrák Johannes Hahn, aki az Európai Bizottság költségvetésért felelős tagjaként tárgyal majd az Erasmus és Horizont programokról a magyar kormánnyal.