Mostantól árgus szemmel figyeli a magyar jogállamiság helyzetét az Európa Tanács

Egy évtizednyi vizsgálódás után felgyorsítaná a demokratikus értékek és jogállamisági garanciák kikényszerítését Magyarországgal szemben az Európa Tanács. Ez derül ki abból a jelentésből, amelyet a minap fogadott el az emberi jogi és jogállami kérdésekkel foglalkozó, 47 országot tömörítő szervezet parlamenti közgyűlése.





Nemzetközi lapszemle: Putyint arra képezték ki, hogy terrorral érje el a célját

Vajon mikor köszöntötte kedves levéllel és 20 üveg vodkával Vlagyimir Putyin a születésnapos Silvio Berlusconit? Az ünnepelt szerint most, pártja szóvivője szerint viszont már régen. Emellett borulhat a bili Ausztriában, pácban van Lengyelország, Zelenszkijnek pedig egy elemző szerint össze kellene fogni a fehérorosz ellenzékkel. Egy felmérés kimutatta, a brüsszelezős kormánypropaganda nem ment át egy az egyben. Válogatás a nemzetközi lapok írásaiból.


Kapronczay Stefánia: Egyre több társadalmi csoport ismeri fel, hogy az oktatás nemzeti ügy

A pedagógusoknak belengetett béremelés valószínűleg nem más, mint kísérlet az egyre erősödő szolidaritás kioltására. A beígért emeléssel nem csak az a gond, hogy a mai bevásárlást a két év múlva állítólag érkező pénzből nem lehet kifizetni, hanem az is, hogy a rossz tárgyi feltételeket, a végletekig megkötött tananyagot, a tanárok és a közoktatásban dolgozó más szakemberek hiányát nem orvosolja. A nemzeti ünnepen esélyünk van megmutatni, hogy továbbra is kiállunk a tanárok mellett, mert az oktatás közös ügyünk. Vélemény.




Emberkísérlet a MÁV-on: ennél egzotikusabb már nem lesz a vonatozás Magyarországon

Izgalmas dolog a vasút, de ha valahonnan valahová el akarunk jutni, nem biztos, hogy a MÁV-ot érdemes választani. Ez volt a legfontosabb tanulsága nyaralásnak álcázott önkínzó tesztünknek: munkatársunk két hét alatt 2340 kilométert vonatozott, és nemcsak azt állapította meg, hogy a MÁV-imázs egyik legfontosabb eleme a késés, hanem azt is, hogy a hivatalos menetrendet makacsul nem igazítják hozzá a valósághoz.


Kiderült, hogy gyorsabban öregednek a férfiak

A nyugati világban tapasztalható élettartam-növekedés egyértelmű nyertesei a nők, akik tovább élnek, mint férfi társaik, bár e különbség csökkenni látszik. Az 1970-es években Finnországban például átlagosan tíz évvel hosszabb életre számíthattak a nők, ma viszont már csak öt év az előnyük.





Francis Fukuyama: Mégiscsak vége a történelemnek

A világhírű politikatudós a The Atlanticben közölt cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy a liberális demokrácia csak akkor tér vissza, ha az emberek hajlandóak harcolni érte, és az ukrán háború jól illusztrálja a mai nemzedéknek, mi is tét.







Csizmadia Ervin׃ Megújítható-e a magyar politika?

Mi van azzal az országgal, amely sose volt kísérletező, és persze most sem az? Ha ennek az országnak a hagyományai pont olyanok, amelyeket ma is megmutatnak nekünk a politikai szereplők. E hagyomány lényege – hogyan is mondjam szofisztikáltan – a kölcsönös utálat. Vélemény.