A sikamlós témák kétszeres Arany Pálma-díjas svéd specialistája a magyar mozikban most bemutatott legújabb filmjében, A szomorúság háromszögében a lehető legmesszebbre megy a pokolba tartó luxusjacht fedélzetén.
Inflációs környezetben elsősorban a szabadon elkölthető, bér jellegű juttatások fontosak a dolgozóknak, de a jól megválasztott cafeteriaelemeknek is komoly munkaerő-megtartó erejük van.
A jövő gyógyításába enged betekintést Izrael izgalmas, például a távdiagnosztikában élen járó orvostechnikai startupjainak világa, melynek innovatív megoldásai választ adhatnak az egészségügy globális válságára is.
Robbanásszerűen nő az elektromos autók eladása világszerte, ami kétségtelenül jót tesz a városok levegőminőségének, ám újfajta energiafüggőségi helyzetbe taszíthatja Európát, ha nem vigyáz.
Giorgia Meloni kabinetje gyengének született és több veszélyt tartogat Olaszország, mint Európa számára. Így látja Oliver Meiler, a legnagyobb német laptól, aki másodszor dolgozik tudósítóként Rómában, ezúttal immár hét éve.
2010 óta sok szülő számára annyira fontos egy AKG-s felvételi, mintha az Afganisztánból induló utolsó gépre juttatná fel a gyerekét - mondta a HVG-nek adott interjúban Lőrinc László, az AKG történelemtanára. Úgy látja, Magyarországon arra jut pénz, ami Orbánnak fontos, és ha a miniszterelnök úgy látja majd, hogy jobban megéri adni az oktatásra, mint kivéreztetni, akkor majd ad. HVG-portré.
Kell-e, szükséges-e kollaborálni a hatalommal? – szegezi a kérdést Oszkó Péter befektetőnek, egykori pénzügyminiszternek M. Kiss Csaba. A rövid távú magatartás helyzetfüggő, de a kollaboráció hosszú távon „soha, senkinek nem volt kifizetődő” – állítja Oszkó. Nem minden elemében érti a kormány propagandáját, de összességében megfejthető, hogy miért ezt az abszurd kommunikációt erőltetik a válság küszöbén.
A francia Liberation szerint a magyar kormány képmutató, amikor azt mondja, hogy az orosz–ukrán háborúban a béke oldalán áll. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A felelős és mérsékelt politikus, aki nem akarja felforgatni azt a nyugati világot, amelynél hatékonyabbat és szabadabbat nem ismerünk, és amely maga az Európai Unió, nem ígér társadalmi igazságot. Vélemény.
Tízezrek tüntettek Budapesten, Orbán Zalaegerszegen beszélt. Egyre rosszabbak a gazdasági kilátások, drágul a kötelező. Boris Johnson nem tér vissza, kiderült, hogy van a brutálisan megtámadott író, Salman Rushdie. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
A tanár-diák tüntetés egy középosztálybeli sztori, és ha nincsenek erős szereplők a civil életben, akik össze tudják hangolni sérelmeiket a rendszer más áldozataiéval, az is marad – véli Gerő Márton szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója, aki a társadalmi mozgalmakkal és a civil társadalommal foglalkozik. Szerinte unikum, hogy a tanárok, a diákok és a szülők együtt és aktívan lépnek fel, de a megmozdulások alapvetően a városi iskolák köré szerveződnek, és kérdés, elérik-e a sztrájk mellett kitartó kritikus tömeget, amely jelentősen megakaszthatja a hétköznapi élet menetét.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: szembesítés, alámerülés, elszámlálás, saláta, gáz.
„Salinger brutális. Brutális és komikus és pontos. Imádtam. Minden sorát.” Így áradozik róla Joanna Rakoff, aki 23 évesen került az amerikai író ügynökségéhez, majd tizennyolc évvel később regényt írt laza kapcsolatukról és saját ifjúkori eszméléséről.
Lázár János építési és beruházási miniszter kimondottan a nemzeti építőanyag-előállítást támogatja, de az osztrákok új céggel igyekeznek erősíteni hadállásaikat.
Ellentétben a klasszikus nacionalizmussal, amely a nemzetet más nemzetekkel szemben határozta meg, Orbán a nemzeti identitást a belső ellenségekkel szemben építi fel. Amint azt minapi berlini látogatásán is igazolta, számára a „magyarság” határait nem más népek jelölik ki, hanem a hazai ellenzék. Vélemény.