Slovenian Tourist Board
Slovenian Tourist Board
Tetszett a cikk?

Lassan beköszönt a tél, amikor az ember szíve szerint vagy az ablakból, a melegből nézné a hóesést, vagy lenyűgöző havas tájakon veszne el a hegyek szépségében. Képzeljük csak el a leghidegebb hónapokat a szlovén Alpok hegyláncain csúszkálva vagy az erdőkkel, hegyekkel körülvett festői Bledi-tónál! Bakancslistás élmények Szlovéniából.

Szlovénia a hegyek birodalma: északon, illetve nyugaton itt érnek véget az Alpok vonulatai, ami három nagyobb egységre osztható. Az ország legmagasabb csúcsai a Júliai-Alpokban, a Kamniki-Alpokban és a Karavankákon találhatóak. Szlovéniában emberi léptékű, háromezer méter alatti hegyek húzódnak, melyek csak arra várnak, hogy meghódítsuk őket. De álmodozhatunk a Budapesttől mindössze három és fél órányira fekvő, második legnagyobb szlovén város, a Maribor felett húzódó Pohorjéről is, ahol évtizedeken át rendezték az alpesi sí világkupa versenyeit. Mind a pályákat, mind a kirándulóutakat könnyedén meg lehet közelíteni a városból. A lankásabb lejtőktől a technikásabb hegyekig Szlovénia megszámlálhatatlan lehetőséget kínál az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek. Gyönyörködhetünk a Júliai-Alpok és egyben Szlovénia legmagasabb pontjában, a tengerszint feletti 2864 méteres Triglavban, ami a szlovénok nemzeti jelképe, vagy gondolatban megszámolhatjuk a Kamniki-Alpok nem kevesebb mint huszonnyolc, kétezer méternél magasabb csúcsát.

Síparadicsom a szomszédban

Az ország jelentős részét hegyek és dombok borítják, így nem is olyan meglepő, hogy mennyi kincset rejt a szlovén Alpok, és miért érdemes felírnunk a listára, ha a következő úti célunkat tervezgetjük. A kezdők és a profik is megtalálják a számításaikat Maribornál.

A családi élmények jegyében gondoljunk csak bele, milyen érzés Kranjska Goránál, a napozó teraszon várni a pályák alján, a város tövében a többieket, akik még az utolsó liftet is kihasználják a kiadós hüttés vacsora előtt, hogy csússzanak egyet. A kicsiknek, kezdőbbeknek ott vannak az egyszerűbb lejtők, a merészebbek pedig a fekete pályán kereshetik a kihívást. Összesen tizenyolc opció közül választhatunk.

Képzeljük el, ahogy a krvaveci pályászálláson ébredünk, és az 1450-1971 méteres tengerszint feletti magasságon kezdjük a napot. Sőt, innen olyan közel van a főváros, Ljubljana, hogy a síelést még városnézéssel is kombinálhatjuk, hogy másnap újult erővel hódítsuk meg a szűzhavat vagy a snowparkot – tele a snowboardosok és freestyle síelők legjobbjaival.

Itt az ideje, hogy beleszeressünk a sífutásba

Nincs annál megnyugtatóbb, mint az érintetlen természet szépségeiben gyönyörködni. A sífutás közben elmerülhetünk a tájban, a gondolatainkban, vagy ki is kapcsolhatjuk az agyunkat. Szlovéniában bárki nekivághat a kijelölt, karbantartott utaknak. A lelkes amatőrök és a profik is tervezhetik, merre indulnának. Merítsünk ihletetet a következő utazásunkhoz a Száva-völgy sífutópályáiból, a Kranjska Gorától egészen a Planica Nordic Centerig. Aki meg nem talál elég időt nappal a testmozgásra, biztonságosan veszhet el a sífutásban éjszaka, a Kranjska Gora ösvényein.

A sífutás mellett persze még rengeteg program vár ránk a szlovén Alpokban. Játszunk el a gondolattal, milyen lenne egy szürke hétköznap helyett a hegyeken szánkózni, vagy kinézni egy téli túraútvonalat, egy kiadós kiránduláshoz! Közel sem csak a síelőké a téli álomvakáció.

Téli tündérmese a Bledi-tónál

A Bledi-tó egyértelműen bakancslistás úti cél, egyszer mindenkinek látnia kell: nem véletlenül annyira népszerű fotós helyszín. Bled Budapesttől mindössze 520 kilométerre húzódik, és itt találjuk Szlovénia második legnagyobb természetes tavát. A vizen egy sziklára épült kastély varázsolja el a látogatókat, amiről már 1011-ből ismerhetünk feljegyzéseket. Ha feljutunk a 130 méteres magasságba, a panoráma majd önmagáért beszél. Az alpesi táj, a Júliai-Alpok és a Karavankák hegycsúcsai innen is lélegzetelállítóak.

Szlovénia sokkal több ámulatba ejtő vidéket rejt, mint gondolnánk. Az olasz-szlovén-osztrák határnál Kranjska Gora a síelők álma: családias és izgalmas egyszerre. Ha már felírtuk magunknak Szlovéniát a kipipálandó üdülőhelyszínek sorába, semmiképpen se hagyjuk ki a csodás Jasna-tavat, ahogy a legnagyobb természetes tavukat, a Bohinjit sem érdemes kihagyni a Vogel síterep mellett. Utóbbin egészen a völgyig csúszhatunk, snowboardozhatunk le a pályán, és az alacsony tengerszint feletti magasság (569 és 1800 méter) ellenére is hóbiztos a terep, mivel egy hideg völgykatlanban fekszik.

Ha az ember becsukja a szemét, nem nehéz magunk elé képzelni Pohorje lankáit, azon belül is Rogla felvonóit, ahol a kicsiktől a nagyokig, a kezdőktől az ugratók mestereiig bárki jól elszórakozik. Képzeletben sétáljunk végig az erdei függőhídon, és lássuk azt, amit a madarak látnak a magasból. Ezer méteren keresztül sétálhatunk a lombok között.

Szlovénia egyszerűen megunhatatlan, annyi lenyűgöző szépséget tartogat számunkra, hogy nehéz a döntés, hova tervezzünk először. A Soča-völgy szintén egy kihagyhatatlan “tétel”, szinte kötelező célpont a Triglav Nemzeti Park a Júliai-Alpokban. A smaragdszínű folyó vagy Kobarid települése mellett a Kozjak vízesés láttán egy melegebb, napsütésesebb napon egészen biztos elakad a szavunk, de igazi aranybánya a síelőknek, túrázóknak, sífutóknak és boardosoknak is a környék. Szlovéniát látni és tapasztalni kell, ezért érdemes előkelő helyet biztosítanunk neki a bakancslistánkon addigra, amikor már tervezhetünk utazást!



A tartalom a Slovenian Tourist Board megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.

Slovenian Tourist Board BrandChannel

Ismerje meg Szlovénia eddig ismeretlen arcát

Ha egy közeli, ugyanakkor kalandokkal vagy éppen pihenéssel teli úti célt keresünk, akkor egész évben Szlovénia lehet a tökéletes választás. A hidegben a legjobb ötlet, hogy egy termálfürdőben fújjuk ki magunkat, és feltöltődjünk, miközben felfedezzük a gyógyvizek földjének szépségeit.

Slovenian Tourist Board BrandChannel

Öt tipp, amiért Szlovénia legyen a következő úti célunk

Szlovénia egy igazi kincs az aktív és a semmittevős utazás szerelmeseinek is. Szerencsére egyre többen fedezik fel az értékeit, hiszen az ország számos kiemelkedő dologgal büszkélkedhet: többek között a Michelin-csillagaival, Tadej Pogačarral, az első szlovén Tour De France győztessel, vagy azzal, hogy 2021-re az első számú turisztikai célpontnak Szlovénia lett kikiáltva – ez pedig nem véletlen! De hogy pontosan milyen helyeket is érdemes még a jó időben felfedeznünk itt? Mi ebben segítünk!