Család: több lett, maradhat?

Ha némileg tágítjuk a horizontot, és a családok változásai szempontjából nézünk végig a történelem időegyenesén, könnyen lesz az az érzésünk, hogy lehet tovább haladni, nincs itt semmi látnivaló. A családi együttélés a múltban sem lehetett kevésbé problémamentes, mint napjainkban. Például az emberiség pályafutása során jóval több volt a mostohacsalád, mint manapság, ahogy a kétkeresős családmodell sem mai találmány. Arról nem is beszélve, hogy a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok, és ennek nyomán a párhuzamos családok és élettársi kapcsolatok intézménye is gyakoribb, egyben jóval elfogadottabb volt.

A nők után a férfiak lettek a vezetők

Ha visszatekerünk egészen a legelejéig, kapásból egy ma igencsak formabontónak ható anyaközpontú, nő uralta társadalommal találkozunk. A paleolitikumban kisebb-nagyobb csoportban élő emberek közt részben azért övezte nagy kultusz a nőket, mert ők látták el a család biztos megélhetését jelentő gyűjtögetés feladatát. Arról nem is beszélve, hogy az őskorban jellemző poligám kapcsolatok miatt, pusztán az egy anyától származó gyermekeket tartották összetartozónak, hiszen csak az anya személyében lehettek biztosak.

Miután az ősközösségek felbomlásával az állattenyésztés és a földművelés került a fókuszba, melynek feladatait elsősorban a férfiak látták el, ők lettek a család vezetői. A patriarchátus kibomlásával párhuzamosan pedig teret nyert a monogámia. Miközben nem győzünk szörnyülködni a kiugró jelenkori válási statisztikákon, izgalmas történelmi tény a korszakból, hogy Hammurapi törvényei egyáltalán nem tiltották a válást, sőt. Az öröklési rendből ítélve lényegében a mai haladó szellemű nemzetközi gyerekjogi egyezményekkel egybecsengően, váláskor a babiloniak leginkább a gyermek érdekeit tartották szem előtt.

A szintén monogámiában élő ókori Egyiptom a mai feminista mozgalmaktól borzongók számára kínál izgalmakat. Egyrészt minden esetben kötöttek házassági szerződést, másrészt a két nem tökéletesen egyenrangúan számított a törvény előtt. Ugyanakkor az ókori Athénban elsősorban a házasság biológiai szerepe lett az elsődleges, így a hetéra, illetve a Hesztia-papnő karriert nem befutó, házasságban élő nőkben is pusztán az anyát látták. Különösebb energiát nem is áldoztak a nők nevelésére, akik a házasság során maximálisan uruk és parancsolójuk felügyelete alatt álltak, akárcsak később a nők az ókori Rómában. A kor családfelfogásáról sokat elárul, hogy Periklész egyik beszédében kifejtette, egyik legfontosabb erénye, ha semmit sem tudunk a nőről.

A Szent család után szabadon

A honfoglaláskori régészeti feltárások arról tanúskodnak, hogy őseink a mai magyar társadalomhoz hasonlóan nukleáris családokban éltek. Élén a korlátlan hatalommal bíró családfővel, a családi vagyon egyedüli tulajdonosával, melynek egy részét elosztotta fiai közt, mikor azok serdülő korba kerültek, és önálló életet kezdtek. Egyedül a legkisebb fiú maradt otthon, aki idővel a házat és a háztartást örökölte. A honfoglaláskori „arisztokrácia” tagjai, a törzs- és nemzetségfők megengedhették maguknak a többnejűséget is, mert nekik volt kellő vagyonuk ahhoz, hogy a korabeli szokások szerint megfizessék a nő munkaerejét.

Ha máshonnan nem is, az István, a király című rockoperából emlékezhetünk a konfliktusos időszakra, mikor a keresztény öröklési rend a levirátus helyébe lépett. Mivel a szokásjog István trónra kerülésének útjában állt, meg kellett akadályoznia, hogy a hagyományok értelmében, édesapja, Géza fejedelem halála után, nagybátyja, Koppány feleségül vehesse édesanyját, Saroltot. Ugyan a levirátus bizonyos mértékig még a XII. században is virágzott, mely leginkább azért volt praktikus, mert így a vagyon a férj családján belül öröklődött tovább, István lefektette a Magyar Királyság európai jövőjét.

Keresztény országként a középkorban nálunk is az akkori „ultrakonzervatív” családeszmény uralkodott: a Szent Család mint etalon után szabadon, még a fogantatás is szeplőtelen módon történt, olyannyira elutasították a testi örömöket. Túl sok szerelmi házasság ekkor nem is köttetett. Majd ennek szöges ellentéteként, a reneszánsz nálunk is komoly felszabadulást hozott. Például Zsigmond királyunk feleségével, Cillei Borbálával lényegében nyitott házasságban élt.

Bár a szerelemből fogant házasságok jellemzőbbek lettek, a középkor végéig magyar viszonylatban a politikai érdekek beteljesítése volt a legfőbb motivációja a házasságoknak, a család elsődleges funkciója pedig a reprodukció mellett a gazdasági fennmaradás lett. A reformáció ismét erkölcsi fordulatot hozott, Luther Márton többek között azt hirdette, hogy a család legfőbb feladata a gyermekek puritánul poroszos rend szerinti, szüleinek és nevelőinek feltétel nélkül engedelmeskedő nevelése.

Nóra esete a babaházzal

Majd a XIX. század második felétől, az ipari forradalom kibontakozásának köszönhetően, a nők tömeges munkába állásával párhuzamosan megjelent a kétkeresős családmodell. Ahogy nőtt az addig hagyományosan gyengébbiknek tartott nem anyagi függetlensége, szerepeik bővülésével egyidőben egyre több jogot és igazságot követeltek maguknak. A női egyenjogúsági mozgalmak, – persze ma már egészen mást követelve –, de velünk vannak a mai napig, melyek nyomán napról-napra világszerte egy picit tovább nő a nők szabadsága.

Nem véletlen, hogy az egyensúly felbomlásával a társadalom legkisebb egysége átalakul, és folyamatos kihívásokkal szembesül manapság is. Az életutak egyre színesebbé és atipikusabbá válnak, újabban pedig különösen gyakori, hogy hosszabb-rövidebb időt töltünk el különböző családi formációkban. A modern társadalmakban a mozaikcsaládoktól, a látogató kapcsolaton, a főállású szingliségen át a gyermeket nevelő egynemű párokig, a legváltozatosabb családi formák ugyanakkora súllyal és jogon lehetnek jelen.

Átalakult a család fogalma

Persze a szocializmusban töltött hosszú évtizedek miatt a nyugati családi trendek nem kevés késéssel érkeztek meg Magyarországra, ám a rendszerváltás óta eltelt időszak nálunk is a család fogalmának radikális átalakulását hozta. Talán a legszembetűnőbb változás, hogy egyre kevesebben élünk párkapcsolatban, főként 35 éves korunk alatt, mert egyre később tudjuk vagy akarjuk a saját lábunkra állva elhagyni a szülői házat. Ebből adódóan pedig egyre később vállalunk gyereket, ha egyáltalán vállalunk.

Magyarországon európai viszonylatban is meglehetősen alacsony a gyermekvállalási kedv, a magyar nők átlagosan 28 éves korukban szülik az első gyermekünket, és fejenként két gyermeknek adnak életet. Innentől a kicsinek elég nagy esélye van arra, hogy a biológiai szülei nem közösen nevelik fel, ugyanis az 1989 utáni válási tendenciák szerint a házasságok több mint negyven százaléka végződik majd válással. Az egyedülálló szülőségben jelenleg több mint félmillió magyar család érintett.

Ahogy az is jelentős változás, hogy ma már egyre kevésbé tart össze bennünket a gazdasági kényszer, a család elsődleges gazdasági funkcióját átvette a közös fogyasztás. Ugyanakkor a technikai fejlődéssel, az okostelefonok, a tabletek és a laptopok terjedésével a mai modern családok életében az együtt töltött időnek egyre több a konkurense. Arról nem is beszélve, hogy a szülők nem egyszer viszik haza a munkát, ami szintén a családi élet és a közös élmények rovására megy, miközben viszonylag kevés ideje gyakoroljuk azt az életformát Magyarországon is, mikor anya és apa egyaránt ugyanannyit dolgozik, és ugyanolyan fontosnak tartja a szülői szerep mellett a kiteljesedést a karrierben is.

A család sokat emlegetett modern „válságától”, vagy más fénytörés szerinti szükséges átalakulásától függetlenül, bárki, bárhogy is temeti, egyelőre nem találtak fel hosszú távon jobban működő emberi közösséget, mely képes lenne pótolni a családot. Ez még a bármit tervbe kényszerítő vas-és acélakaratú szovjeteknek sem ment, akik az 1920-as években ugyan próbálkoztak a családi kötelékektől mentes szabad párkapcsolatok engedélyezésével, a 30-as években gyorsan visszaállították a burzsoá csökevénynek gondolt házasság intézményét. Különösen azért, mert semmi sem képes helyettesíteni a család érzelmileg és lelkileg megtartó erejét.

Az oldalon elhelyezett tartalom a Erste Bank Hungary Zrt. megbízásából készült, a cikket egy független szerkesztőség írta, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.