Mit tegyünk, amikor a kamasz "más családot" keres magának?
Hogyan érthetjük meg azt a folyamatot, amikor kamasz gyerekeink a család helyett "más családokat" keresnek magunknak, legyen az a focicsapat, egy zenekar, vagy baráti közösség? Miért fordulnak el a kamaszok egy időre a hagyományos családtól, mit kapnak más közösségekben, miért érzik azokat is családnak? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Lauter Adrienn pszichológus segítségével.
A szülők többségének komoly kihívást jelent, amikor a gyermeke a kamaszkorba lépve eltávolodik a családtól, kiválik a szimbiózisból, és egyre fontosabbak lesznek az osztálytársak, a barátok. Szülőként mikor éljük meg jól a helyzetet?
Lauter Adrienn: Azt gondolom, a szülő akkor viszonyul legjobban a serdülőkorhoz, ha legbelül tudatosítja, ennek a korszaknak az egyik legfontosabb feladata, hogy a fiatal megtanuljon leválni a szüleiről. Először érzelmileg, majd később anyagilag is. A lehető legjobb szándéktól vezérelve, sok szülő azonban tudatosan, vagy tudat alatt gyakorol túl nagy kontrollt kamasz gyereke felett. A serdülők közül, akikkel dolgozom, sokakat még mindig a szülők hoznak-visznek, nem engedik egyedül közlekedni őket. Ez a fiatalnak lehet kényelmes, hosszú távon azonban az önállóság és a felelősségvállalás kialakulását késlelteti. Ennek rövid távú jelei, hogy nehezen osztják be a napirendjüket, amikor időpontot szeretnék velük egyeztetni, gyakran igénylik a szülő beleszólását, kontrollját, aminek a szülők általában örömmel eleget tesznek. Mindemellett ezek a fiatalok nehezebben hoznak meg döntéseket, ami később feszültséget, szorongást kelthet a bennük.
Hogyan kerüljük el a tipikus szülői hibákat?
L.A.: A kamaszkori viharokat nem érdemes megúszni. A viharzás legfőbb célja az önálló, független személyiség kialakítása. A lehető legjobb, ha a bizalomteli, őszinte kommunikáció folyamatosan jelen van a családban, ám ezt nem a kamaszkor beköszöntével kell elkezdeni felépíteni. A beszélgetést persze nem jó erőltetni, inkább a körülményeket, a légkört érdemes megteremteni, hogy a kamasz jöhessen, ha valami bántja, ha kérdése van. Jó, ha a szülő azzal is tisztában van, hogy kiről beszél gyermeke. Ha tudjuk, hogy kikkel, milyen társaságban tölti az idejét, az sokat segít abban, hogy elkerüljük a gyanakvást, a feszültséget, vagy akár a nyomozgatást. Fontos, hogy szabadságot adjunk, de keretekkel. Ezek gyakran jönnek családi normákból, de egy előre megbeszélt hazaérkezési időpont is ide sorolható.
Az egyik legtöbbet hivatkozott pszichoanalitikus elmélet szerint a kamasz egyik elsődleges feladata, hogy a „libidóját áthelyezze egy családon kívüli tárgyra.” Hogyan megy végbe a folyamat?
L.A.: A pubertás előtti, hat és tizenkét éves korban többnyire meglehetősen teljesítménycentrikusak a gyerekek. Fontosak a jó jegyek és szeretnének megfelelni a pedagógusoknak, szüleiknek. Ilyenkor a libidó nyugvóponton van, még nemigen jellemző a másik nem iránti érdeklődés és az identitáskeresés. Kamaszkorban ehhez képest ez a libidónak nevezett hajtóerő, energia a szexualitásra irányul és a „Ki vagyok én?” kérdésre a válaszkeresés zajlik. A szülőkről eddig kialakított belső képét elkezdni lebontani. Ebben segítenek a külső kortárs kapcsolatok, a barátok, az osztálytársak. Így veszi át a szülői idealizált kép helyét egy másik szeretettárgy, ami lehet, egy új művészeti közösség, egy sportklub, egy graffitis csapat, vagy egy rajongói kör, bármi.
Milyen következményei lehetnek, ha a közösségválasztáson keresztül a leválás valamiért mégsem kezdődik el?
L.A.: Mindenekelőtt a fiatalok aktív számítógép használata miatt fontosnak tartom kiemelni, hogy a virtuális közegek nem váltják ki az élő emberi kapcsolatokkal eltöltött minőségi időt. Így amikor a kamasznak nem igazán vannak barátai, nem jár el valódi közösségekbe, az a bizonyos libidó nem tud áthelyeződni máshova. Emellett, ha az érzelmek sem fordítódnak ellentétbe, a fiatal végül visszavonja magába és maga felé irányítja ezt a pszichés energiát. Ez általában aprólékos önmegfigyelést, folyamatos önvizsgálatot eredményez. Amikor egy kamasznál a libidó abszolút önmaga felé fordul, előfordulhatnak furcsa testérzetek, kialakulhat introvertált, visszahúzódó állapot. Nem egy kóros működésről van szó, de krízisállapotba mehet át.
Említette az érzelmek ellentétbe fordításának jelentőségét. Ez pontosan mit takar?
L.A.: Igen, az érzelmek ellentétbe fordításának, ami szintén egy fontos folyamat, a kamaszkorban ugyanúgy meg kell történnie. Lényegében ez van amögött, amikor a kamasz különösebben nem kommunikatív, dacos, morogva, flegma vagy a gúnyolódása egyenesen átcsap gyűlölködésbe. Ez a lázadó magatartás nagyrészt szorongást és ambivalens érzelmeket takar: a gyerek egyszerre vágyik a szabadságra és az elkülönülésre, de még arra a szeretetre és biztonságra is, amit a szülőtől kap.
Ha megfordítjuk a dolgot, és a kérdést a kortárs közösség szempontjából vizsgáljuk, mit látunk? Mi ezeknek a funkciója?
L.A.: A pubertáson belül, főként tizenkét-tizenhárom éves kor táján abszolút előtérbe kerül az identitáskeresés. Ki vagyok én? Mit érek én? A többiekhez képest hol a helyem a társas rangsorban? A közösségekben megélt társas összehasonlítás által akarva-akaratlanul is hierarchiába rendeződik a fiatal. Egy fiatal felnőtt önértékelését és önképét nagyban meghatározza, hogy kamaszként milyen közösségekben vett részt, ott hogyan formálódott a személyisége. Például az élsportoló kamaszok, akikkel én dolgozom, az identitásuk szempontjából jellemzően a saját sportolói közegüket, a klubjukat, és azon belül is azt tartják meghatározónak, hogy mely edző, mester tanítványai.
Egész pontosan, hogy működik a kamasz identitásépítés ezekben a közegekben?
L.A.: Például a szerepgyakorlás, a szerepkísérletezés által. Fontos, hogy hagyjuk a kamasz gyerekünket kísérletezni. Ha megválasztják a diákönkormányzat elnökének vagy elmegy nyáron fagyit árulni, lesz tapasztalata, összehasonlítási alapja azzal kapcsolatban, hogy milyen szerep, foglalkozás való neki. Ha adott egy jól működő közeg, a kamaszok gyakorolhatják az együttműködést, a konstruktív konfliktuskezelést, illetve azt, hogyan tudjuk egymást önfejlesztő módon segíteni. Ami szintén fontos, hogy megtanuljanak segítséget kérni, merjék azt mondani, hogy eddig tartott az én kompetenciám, gyere és segíts. Ez lehet, felnőttől, tanártól, edzőtől vagy a kortárs másiktól való segítségkérés is, ami azért lényeges, mert alapvetően gyakran kialakul bennünk, hogy mindent egyedül oldjunk meg.
Ha valaki gyerekként a származási családjában nem kapja meg a kellő odafigyelést és szeretetet, ezek a kapcsolati sebek mennyiben, akár teljesen begyógyulhatnak kamaszkori baráti közegekben?
L.A.: Ha nem is teljesen, de igen, sokat gyógyulhatnak a sebek ezekben a közösségekben. Erről annak a kliensemnek a példája jut eszembe, akinek az élsport volt a megmentő a szétbomlott családtól, ahol az édesanya mentális beteg, az apa pedig érzelmileg elérhetetlen volt. Hozzá kell tennem, hogy a történetben szerepelt egy erőskezű edző, egy karizmatikus vezető. Egy kamasz számára ugyan szorongatók lehetnek a keretek, de ennél már csak az frusztrálóbb, ha egyáltalán nincsenek szabályok. Volt olyan is, ahol a szülő a befolyás és a nevelés jelentős részét átadta az edzőnek, mondván a gyerek több időt tölt a sporttal, mint a családdal. Hamarosan azonban egy tanulási nehézségekkel küzdő, elszökdösős, nehezen kezelhető fiatal vált belőle. Bizonyos szintig a közösségre lehet bízni a gyereket, de a szülő jelenlétére továbbra is szükség van, elsősorban továbbra is övé a felelősség. A kortárs közösségek működhetnek akármilyen jól, ezeket pusztán egy fontos gyakorlási terepnek látom, nem teljes háttérbázisnak. Továbbra is a család az, vagy annak kellene lennie.
Ki tartozik manapság egy családba? Papa, mama, gyerekek? Vagy más szeretteink is, akiket szinte már családtagnak tartunk? És ki a te családod? Az Ersténél mindenki szabadon eldöntheti, hogy kit tart családtagnak, hogy együtt többet érjenek el. Erről szól az Erste Family.
Bővebb tájékoztatás az Erste Family-ről itt található.
Az oldalon elhelyezett tartalom a Erste Bank Hungary Zrt. megbízásából készült, a cikket egy független szerkesztőség írta, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
