A GM mégsem adja az Opelt

Nem az a járható út, ha Észak-Amerikába és Kínába húzódnak viszsza, és az európai hídfőállás feladásával véget vetnek globális törekvéseiknek – foglalt állást a múlt héten az amerikai General Motors (GM) autógyár igazgatótanácsa, majd úgy döntött: mégsem adja el az Opelt. Pedig szeptember elején úgy tűnt, már csak néhány formalitás, és 80 év után új kezekbe kerül a GM európai leányvállalata. A hónapokig tartó eladási huzavona során a német kormány végig azt a megoldást támogatta, hogy a kanadai–osztrák alkatrészgyártó Magna International és az orosz Szberbank vegye meg a céget (HVG, 2009. június 5.). Szándékának a Magna által felvenni kívánt 4,5 milliárd eurós hitelhez ígért állami garanciavállalással is nyomatékot adott. Berlint az motiválta, hogy ez volt az a vételi ajánlat, amely mind a négy németországi Opel-gyár megőrzését ígérte. Az eisenachi és a bochumi üzemek bezárásáról szóló más koncepciók a több ezer megszűnő munkahely miatt igencsak rosszul jöttek volna a szeptember végi németországi választások előtt.

HVG

Az Opel eladását az hiúsította meg, ami eddig bizakodóvá tette a cég vezetőit és dolgozóit. Néhány új fejlesztésük, elsősorban az Insignia típus sikeresnek ígérkezik, a német kormány roncsprémium-akciója pedig megdobta a kis fogyasztású modelljeik iránti keresletet. A visszatáncoló GM – amely az amerikai csődvédelmet megjárva, adóssága jó részétől megszabadulva, a 60 százalékos állami tulajdonossal a háta mögött megerősödött – a májusban Berlintől kapott, november 30-án lejáró 1,5 milliárd eurós áthidaló kölcsönt részben éppen abból a több mint egymilliárd euróból fizeti vissza, amit az Opel az utóbbi hónapokban felhalmozott. Egyes becslések szerint a pénzből 300 millió a roncsprémiumból, azaz a német adófizetőktől vándorolt az Opel, s rajta keresztül a GM kasszájába.

A döntés bejelentése után német politikusok, szakszervezeti vezetők egymásra licitálva fejezték ki felháborodásukat, mondván, az amerikaiak a bolondját járatták velük – holott a GM soha nem mondott végleges igent az eladásra. A németországi Opel-gyárak dolgozói pedig sokezres tüntetéseken kiáltották világgá ellenszenvüket az amerikaiakkal szemben, „GM go home” táblákat és a gyár jövőjét magába záró koporsókat hordozva, mintha valami új gyarmatosítóról, s nem az Opelt 1929 óta birtokló anyacégről lenne szó. Örülnek viszont Nagy-Britanniában, ahol a szigetországban Vauxhall néven futó autókat gyártó lutoni és Ellesmere Port-i üzemben attól tartottak, a Magna–Szberbank kettős az ő kárukra menti majd a német munkahelyeket.

HVG

A GM látszólag pontosan úgy szeretné rendbe tenni az Opelt, ahogy azt a Magna csinálná: az 50 ezer európai munkahelyből 40 ezret megtartana, s csak 10 ezer fő leépítésével számol. Míg azonban a Magna mind a négy németországi gyárnak megkegyelmezett volna, a GM ilyet nem ígér. Elemzők szerint elképzelhető, hogy például Eisenachból a sikeres Corsa gyártását áthelyeznék a spanyolországi Zaragozába, ahol olcsóbb a termelés. A GM 3 milliárd eurót szán a szükséges végkielégítésekre, a termelésáthelyezésekre, illetve új fejlesztésekre, bár az még nem világos, honnan veszi ehhez a pénzt, hiszen az amerikai kormánytól kapott támogatást nem használhatja föl az USA-n kívül. Elvileg számíthat viszont a német kormány által ajánlott 4,5 milliárd eurós hitelgaranciára, mert Neelie Kroesnek, az EU versenyjogi biztosának nyomására Berlin kimondta: az a piaci semlegesség jegyében bárkinek jár, aki megmenti az Opelt. Lesznek személyi változások is: máris bejelentették Carl-Peter Forsternek, a GM Europe eddig főnökének távozását, s a hírek szerint a GM – egyfajta engesztelő gesztusként – német csúcsmenedzsert keres a helyére.

A hoppon maradt vevőjelöltek közül a Magna az elmúlt hat hónapban 120 millió eurót költhetett az Opel megszerzésére, amire több tucat szakembert – ügyvédeket, bankárokat, tanácsadókat, műszaki hozzáértőt – vetett be. Mégis igyekszik jó képet vágni a kudarchoz, elvégre a GM tavaly 5 milliárd dollárral a 23,7 milliárd dolláros bevételű Magna egyik legnagyobb megrendelője volt. Elemzők szerint így jobban járnak, hiszen az Opel talán túl nagy falat lett volna számukra, aminek megszerzésével fontos német megrendelői – mint a Volkswagen vagy a BMW – esetleg veszélyes versenytársat láttak volna benne, s újragondolták volna a beszállítói kapcsolatukat. Különösen a BMW elfordulása érte volna hátrányosan a Magnát, 4,4 milliárd eurós tétel ingott meg. A tulajdonos, a stájer műszerészből kanadai milliárdossá lett Frank Stronach pedig kínai és oroszországi terjeszkedéssel vigasztalódhat, amiért az amerikai Chrysler megszerzésére tett 2007-es sikertelen kísérlet után ismét füstbe mentek autógyártói álmai.

Moszkvában látszólag higgadtan fogadták a GM visszalépését, bár az Opel-ügylettől azt várták, hogy életet lehel a halódó orosz autógyártásba, és nemcsak a Szberbank partnereként futó GAZ-gyárnak, hanem a Ladákat kibocsátó, az ágazat zászlóshajójaként számon tartott AvtoVAZ-nak is segít a technológiai megújulásban. Vlagyimir Putyin miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy az orosz autóiparnak nem okozott különösebb veszteséget, viszont komoly tanulsággal szolgált az üzlet meghiúsulása. A jövőben számolni kell a partneri kapcsolatok effajta stílusával – mondta Putyin arra utalva, hogy az amerikai konszern egyeztetés nélkül, váratlanul állt el az Opel eladásától.