Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Több mint ezer dollárral lett olcsóbb ez a típus.
Több mint ezer dollárral csökkenti Model 3 típusú járművének árát az elektromos autókat gyártó Tesla, miután február 1-jén lezárta költséges ügyfélajánló programját – közölte a társaság szóvivője szerdán.
A Tesla idén másodjára csökkenti a Model 3 árát, így a legolcsóbb változat 42 ezer 900 dollárba (mintegy 12 millió forintba) fog kerülni az Egyesült Államokban.
A társaság a vártnál kevesebb Model 3 típust adott át a tavalyi utolsó negyedévben, majd január elején minden járművének árát csökkentette, hogy ellensúlyozni tudja a környezetvédelmi adókedvezmény mérséklését.
Az autógyártó korábban bejelentette, több ezer munkahelyet számol fel, és jelentősen növeli a Model 3 termelését, azt remélve, hogy annak alacsonyabb árával több vásárlót tud elérni, mint luxusjárműveivel.
Terveik szerint az idén 360-400 ezer, a tavalyinál 45-65 százalékkal több Model 3 autót gyártanak, 2019 negyedik negyedéve és 2020 második negyedéve között pedig már el akarják érni az évi 500 ezres gyártási kapacitást.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.