Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A téma sokszor szó szerint az utcán hever, illetve esetünkben inkább egy oszlopra van rögzítve. A kompozíció pedig egész egyszerűen zseniális.
A Sony World Photography Awards versenyen a Still Life kategóriában egy magyar fotós alkotása is bekerült a tíz legjobb felvétel közé. A "Mindennapi konstruktivizmus" címet kapott alábbi fotót Szondy Dalma készítette:
A 327 ezer beküldött pályamű közül kiválasztott kép április 18. és május 6. között a londoni Somerset House-ban lesz kiállítva.
És hogy kicsit a KRESZ-tudásunkat is leporoljuk: a megállni tilos tábla azt jelenti, hogy autóval megállni csak forgalmi vagy műszaki okból szabad. A jelzőtáblát az úttest mellett, a menetirány szerinti jobb és bal oldalon egyaránt elhelyezhetik. A tábla hatálya az úttest azon oldalára terjed ki, amelyik mellett azt elhelyezték.
A jelzőtábla hatálya a táblánál kezdődik és a következő útkereszteződésig tart, illetve az úttestre vonatkozik, kivéve, ha egy kiegészítő tábla ennél rövidebb távolságot jelöl meg, vagy ha ellenkező értelmű tábla a tilalmat előbb feloldja.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.