Egészen új utakon jár mostanság a rendőrségi kommunikáció. Persze megmaradtak a jól bevált a „cselekmény terhére foganatosította” jellegű közleményeknél is, de közben a Twitteren, a Youtube-on is kommunikálnak, alapvetően a platformnak megfelelő nyelvezettel.
„Az lenne stressz, ha nem lenne KRESZ” – most rappelni kezdett a rendőrség
Nem szerényebb a címe a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési kisfilmjének, minthogy: "ÉLET!".

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Bejelentették a Tisza Párt új fővárosi frakcióvezetőjét
Nyaralók, figyelem! Informatikai gondok vannak a határátkelőkön és a reptereken
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Csúcsra járatta a valóság meghajlítását a FIFA elnöke, de a klubvilágbajnokság súlyos problémákra világított rá
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.