Igazi filmszerű, üldözéses, légfegyveres ügyben született jogerős ítélet.
Még 2017-ben történt, hogy egy 16 éves fiú a 10. kerületi Kozma utcában ment autóval, és indexelés nélkül, túl közelről megelőzött egy másik kocsit. A Kozma utca–Jászberényi út kereszteződésben a piros lámpánál megállt, és a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint „kézjelzéssel fejezte ki nemtetszését a megelőzött sofőr vezetési stílusa miatt”.
Majd amikor a kamasz elindult,
hogy még egyszer megfenyegesse a másik sofőrt, az ablakon kimutatta a nála lévő légfegyvert.
Ez volt az a pont, aminek hatására a megfélemlített sofőr értesítette a rendőrséget.
A fiút egy gépkocsis járőr állította meg, ám amikor a rendőr kiszállt volna az autójából, a fiatal sofőr elindult, és nagy sebességgel menekülni kezdett. A rendőr üldözni kezdte, majd a hajszának az vetett végett, hogy a fiú a Pesti út és a Bakancsos utca kereszteződésében nekiütközött egy szabályosan közlekedő másik autónak, amelynek sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett.
A fiatalkorú ellen a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Részlege közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és zaklatás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, majd a közlekedés rendje elleni bűncselekmény minősítését súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetésre módosította.
Az új büntetőeljárási törvény által bevezetett, eljárást gyorsító szabályokat alkalmazva, a bírósági előkészítő ülésen a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett; őt vád szerint bűnösnek mondta ki, és 1 év 8 hónap fiatalkorúak fogházára ítélte, a büntetés végrehajtását 4 évre felfüggesztette, valamint elrendelte a terhelt pártfogó felügyeletét. Emellett a bíróság a vádlottat 1 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől, és kötelezte a közel 300 000 Ft bűnügyi költség megfizetésére.