szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egy tonnával volt több a szerelvény súlya, mint a megengedett.

Tarcalon állítottak meg a rendőrök egy román sofőrt pénteken késő este A férfi egy klasszikus horrortrélerrel bukott meg, vagyis egy kisteherautóval próbált elszállítani másik 3 gépkocsit.

A police.hu híre szerint a sofőr által vezetett szerelvény súlya a megengedett legnagyobb össztömeget több mint egy tonnával haladta meg.

A rendőrök a férfit előállították a Szerencsi Rendőrkapitányságon, ahol pénzbírsággal díjazták a "mutatványát" és mellé eltiltották a járművezetéstől 3 hónapra.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!