Nem elírás, tényleg csak 255 kilométer van ebben a 23 éves eladó BMW-ben

A légbuborékban tárolt bajor youngtimer remek V8-as motorja révén vélhetően komoly élvezetet okoz majd új tulajdonosának.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem elírás, tényleg csak 255 kilométer van ebben a 23 éves eladó BMW-ben

A BMW 1994-ben dobta piacra a 7-es sorozat harmadik generációját, mely E38-as modellből 2001-ig közel 328 ezer példány készült. És ma már vélhetően csak néhány múzeumi példány van olyan állapotban, mint ez a most új gazdájára váró kocsi:

eBay

A mellékelt fotókon látható, jelenleg Lengyelországban található BMW 740i-t 1997 szeptemberében helyezték forgalomba, és azóta mindössze 255, azaz kétszázötvenöt kilométert tettek meg vele. Első tulajdonosa egy 1927-ben született hölgy volt, aki nagyon rövid ideig használta a bajor technikát.

eBay

A sem restauráláson, sem motorcserén át nem esett 23 éves 7-es BMW-n a hirdető szerint egyetlen karc és egyéb sérülés, rozsdafolt sincs.

eBay

A 740i motorházteteje alatt egy selymes járású 4,4 literes V8-as szívó benzinmotor található, mely egy ötfokozatú automataváltón keresztül juttatja el 286 lóerős teljesítményét, illetve 420 Nm-es nyomatékát a hátsó kerekekre. A 0-ról 100-ra 7,4 másodperc alatt felgyorsuló BMW 740i végsebessége 250 km/h.

eBay

A 90-es években ennél csak egy 7-es BMW volt erősebb és gyorsabb. A 326 lóerős, illetve 490 Nm nyomatékú 5,4 literes V12-es egységgel szerelt 750i 6,6 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra, végsebességét pedig elektronika korlátozza 250 km/h-ra.

eBay

Az E38-as sorozatból a közel 130 ezer példányban gyártott 740i volt a legnépszerűbb, amit a nyújtott tengelytávú 740iL, illetve a 728i követ a sorban rendre 51, illetve 41 ezres darabszámmal.

eBay

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Ki a véglény és miért az?

Ki a véglény és miért az?

Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?