Ezerhatszáz lóerő, másfélmilliárd forintos ár és mennyei hangok – ezt tudja a Bugatti Bolide
Csodásan öblös hangorkán egy olyan autóból, amelyből alig pártucatnyi készül majd.
hvg.hu
A Bugatti Bolide megmutatta magát a Goodwood Festival of Speed rövid, ám annál nevezetesebb aszfaltcsíkján és nem okozott csalódást. Gyors, agresszív és impozáns dübörgéssel suhant végig Lord March kastélyának házi versenypályáján.
Miután a Le Mans-i 24 órás verseny századik évfordulóján már bemutatták a kifejezetten versenypályákra kifejlesztett Bugatti Bolide-t, a híres brit felfutón is tiszteletét tette, miközben élmény volt hallani az impozáns, 16 hengeres motorjának hangját.
A végső specifikációban a Bolide 1600 lóerőt képes kihozni a 8.0 literes W16-os tetraturbós motorból, mindössze 1450 kg-os tömeg mellett, amivel a molsheimi márka jáárműve 1 kg/lóerő alatti teljesítmény/tömeg arányt ért el. Egy ilyen modell ára viszont legalább ilyen fajsúlyos dolog, ugyanis a kocsi négymillió eurót kóstál. De hiába is kerül egy vagyonba, a 40 darab, amit a Bugatti gyártani fog belőle jövő év elejétől, már mind elkelt.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.