Hont András: Háború és háború
Magyarországon a jogállam terepét hadseregek tarolták le. S nem tegnap, hanem majdnem másfél évtizede háborús terület az ország. Vélemény.
Magyarországon a jogállam terepét hadseregek tarolták le. S nem tegnap, hanem majdnem másfél évtizede háborús terület az ország. Vélemény.
A Nemzeti Színház színésze jelezte: nagyon is jól tudja, „miben van benne”.
A Csorbai Ferencet újra indító szervezet panaszát érdemi vizsgálat nélkül visszautasította az Alkotmánybíróság.
Gyenes Levente azt panaszolta, hogy hiába választották újra azután, hogy egy bíróság elítélte, méltatlanság címén eltávolították a városvezetői tisztségből. Az Ab válasza: éppen az volt alaptörvény-sértő, hogy újra elindulhatott a választáson.
A munka törvénykönyvétől való eltérés érdekében hozott veszélyhelyzeti rendelkezés miatt adtak be panaszt ellenzéki képviselők. Az Alkotmánybíróság szerint, mivel a veszélyhelyzet megszűnt nincs miről tárgyalni.
A le nem adott aláírásgyűjtő ívekért darabonként 1000 forintos bírságot kell fizetni. Az alkotmánybíróság szerint azonban ez a népszavazáshoz való jog aránytalan korlátozását jelenti.
Elődjével ellentétben, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Freund Tamás szerint nem sérült a tudomány szabadsága a kutatóintézetek leválasztásával, ahogy a tulajdonhoz való alkotmányos jog sem. A hvg360-nak adott interjúban arról beszélt, ő a praktikus szempontokat helyezné előtérbe, visszaszerezné az elcsatolt intézeteket. Igaz, a jelenlegi irányítási struktúrával. Az átalakítás ellen Orbán Viktor miniszterelnöknél tiltakozott másfél éve, a Palkovics Lászlót élesen bíráló magánlevele pont a miniszter asztalán landolt. Azt mondta, azóta sem válaszolt rá senki. Interjú.
A sajtószabadság most erősebbnek bizonyult, mint a magánélet védelme.
Ahogy tavaly, most is tévesen címezte fellebbezését a párt.
Az önállótlanná tett Alkotmánybíróság olyan zsilipet nyitott meg a kormányzati médiakonglomerátum létrehozásának védelmében, amely bármely területen tág teret adhat az Orbán-közeli monopóliumoknak.
Áder János köztársasági elnök bíróvá nevezett ki nyolc olyan alkotmánybírót, köztük Sulyok Tamás elnököt, akik még nem érték el az általános – az Alkotmánybíróság tagjaira egyébként nem érvényes – nyugdíjkorhatárt.
Nem alkotmányellenesek a rémhírterjesztésre járvány idején vonatkozó szabályok, ugyanakkor csak olyan tény közlését fenyegetik büntetéssel, amelynek hamisságáról az elkövetőnek már az elkövetéskor tudnia kellett – mondta ki az Alkotmánybíróság szerdán közzétett határozatában.
Hiába tett panaszt az ellenzéki képviselők többsége az önkormányzatoktól elvett adóbevétel miatt, az Alkotmánybíróság az ügy lényegével nem foglalkozhat.
Az Alkotmánybíróság döntése szerint fontosabb a nemzeti örökség megőrzése, mint az erdőgazdálkodók érdekei.
Varju László, Szél Bernadett és Hadházy Ákos azon panaszáról volt szó az Alkotmánybíróságon, amely szerint nem engedték a jogaikat érvényesíteni.
A 48 éves, konzervatív Amy Coney Barrett kinevezése miatt sokan máris aggódnak.
A mostani hatalom számára a jog puszta eszköz lett aktuálpolitikai céljai eléréséhez. Nem betilt, „csak” jogászkodással hallgattat el rádiót, veszi el az egyetemek autonómiáját, szűkíti nullaközelire az ellenzék mozgásterét.
Nem verte nagy dobra, de visszakozott a kormány az iráni egyetemisták ügyében, akik a koronavírus-járvány első regisztrált fertőzöttjei voltak Magyarországon. Megszűnt az ellenük indult büntetőeljárás, de tartózkodási engedély is kell ahhoz, hogy Magyarországon tanuljanak tovább.
Elutasította a román alkotmánybíróság az államfő óvását a Trianon-törvény ügyében.
Az Alkotmánybíróság szerint a kormány véleménynyilvánítási jogát sértette meg Kékesi Márk és Szalai Balázs.