Orbán rendeletben tiltotta meg, hogy a ferihegyi légi irányítók sztrájkoljanak
A légi irányítók kedden tartottak volna munkabeszüntetést.
A légi irányítók kedden tartottak volna munkabeszüntetést.
Egy kínából érkezett szállítmány lett gyanús.
Ideges volt a heroinnyelő, a CT kimutatott egy csomó kapszulát.
Kiemelték, hogy állami segítség nélkül is átvészelték a koronavírust.
A csévharaszti és a nyáregyházi férfi nem sokáig örülhetett a 600 eurónak.
A ceglédi vonalon 15-30 perces késésekre kell számítani.
Rolf Schnitzler helyére Chris Dinsdale lép március végétől. Az új vezérigazgató hat éve dolgozik a cégnél különböző vezető beosztásokban
Kinyit a 2A nevű csarnok, és a két terminál felvételi pultjait is megnyitják a közelgő ünnepi szezon miatt.
Az áruszállítás viszont csúcsot döntött.
A rendőrség kiporciózott kokaint talált a házkutatások során.
Most hétvégén az utasszállító járatok tavalyi forgalmának alig 3-5 százaléka száll fel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A Budapest Airport Zrt. télen is alacsony forgalomra számít.
A légitársaság földi kiszolgálójának illetékese szerint a vontatóvilla meghibásodása miatt kellett kézi erővel mozgatni a repülőt.
Visszaesik a forgalom a beutazási korlátozások miatt, és folyamatosan törlik a járatokat is.
Egyre többet tudni a Microsoft hosszú ideje készülő repülős játékáról. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a maga valójában ugyan nem lesz benne, de sok másik igen.
A tavalyi 153 úti célból jelenleg 92 érhető el.
Van-e slusszkulcsa egy utasszállító gépnek? Le tud szállni magától egy repülő? Mit kell tudnia egy légiutas-kísérőnek? Többek közt ezekre a kérdésekre kaptunk válaszokat a Wizz Airtől a ferihegyi futópályán.
Utasból egyelőre legfeljebb csak márciushoz, áprilishoz képest van sok, ettől függetlenül a fejlesztések szakadatlanul folynak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Így például hamarosan már semmit sem kell majd kiszedni a kézipoggyászból a biztonsági ellenőrzéskor.
Magyar cégek adományait szállította Bagdadba az a katonai repülőgép, amely a napokban kétszer is megfordult Budapesten.