Sokba fáj a boltoknak a vasárnapi nyitvatartás
Nem véletlen, hogy a kisboltosok közül sokan visszasírják a boltzárat, a nagyobb üzletek, például a Lidl, a Tesco vagy az IKEA pedig többféle módszerrel igyekszik csökkenteni a pótlékokat.
Nem véletlen, hogy a kisboltosok közül sokan visszasírják a boltzárat, a nagyobb üzletek, például a Lidl, a Tesco vagy az IKEA pedig többféle módszerrel igyekszik csökkenteni a pótlékokat.
A belső műszaki rendszer hibajelzése miatt vasárnap délután kiürítették a soroksári Ikea áruházat. Az üzlet egy órával később újra megnyílt.
Jön a használtbútor-program.
Két órával korábban fognak zárni az IKEA-áruházak.
Hiába esett vissza 36 százalékkal az IKEA profitja, a cégvezetés úgy döntött, nem változtatnak a mostani irányon, inkább kibírnak néhány nehéz évet, hogy a következő évtizedekre átalakítsák a céget.
Csak így tudják teljesíteni a megrendeléseket.
Nagy leépítésre készül az IKEA, mert úgy látja a cégvezetés, nem sikerültek elég hatékonyra az elmúlt évek átszervezései. Az átalakítás nem hagyja érintetlenül Magyarországot sem.
Az egyik legegyszerűbb alapanyaghoz nyúlt a svéd IKEA bútorgyártó és forgalmazó vállalat, ahol újszerű megoldásokkal kísérleteznek mind a szállítás, mind a raktározás területén. Az egyik legfontosabb, hogy papírra váltották fel a fa raklapokat, ami a cég soroksári áruházánál is nagyot növelt a hatékonyságon.
Nem a végzettség, hanem a személyiség a fontos – szakmai önéletrajz nélkül toboroz munkaerőt a hamarosan megnyíló párizsi belvárosi IKEA-áruház.
Elkezdett döcögni a karácsonyi reklámvonat, megjelentek az első ünnepi szpotok. Az olaszországi IKEA reklámja eddig verhetetlen: két férfi egy megrekedt liftben kénytelen karácsonyozni.
A lakberendezési cikkeket gyártó vállalat csatlakozik a NextWave kezdeményezéséhez és felhasználja a műanyag hulladékot, mielőtt az elérné az óceánokat. Az első termék prototípusok 2019 végére készülnek el.
Három órát töltött előzetes letartóztatásban egy fiatal nő és az apja, miután egy francia IKEA-üzlet vezetője lopással vádolta meg őket. Valójában csak az egymásba csomagolt ételhordók fedeleinek vonalkódját felejtették el külön-külön beolvasni az önkiszolgáló kasszánál.
Londonban nyílt meg az első miniáruház, ahol csak a konyhára és a hálóra koncentrálnak. Az IKEA vezetője szerint a magyar vidéki városokban is lesznek változások.
Ingvar Kamprad a világ egyik leggazdagabb embere volt, hagyatékának egy részét jótékony részre kell fordítani.
A történetének legnagyobb átalakításába belekezdett svéd IKEA három év alatt gyökeresen megváltoztatja üzleti modelljét: az eladások alapján a világ legnagyobb bútorforgalmazója jelentősen növelné az online-forgalmat, és hangsúlyozottan jelen akar lenni a városközpontokban. Jesper Brodin, az IKEA egy évvel ezelőtt kinevezett új elnök-vezérigazgatója az esélyekről, a kihívásokról, és a magyarországi tervekről beszélt.
Az önvezető technológiának köszönhetően teljesen át fog alakulni a járművek utastere. Az IKEA csinált néhány látványtervet, hogy kiderüljön, (szerintük) hogyan is kell elképzelni a jövőt.
A svéd lakberendezési óriás arra figyelmeztet, hogy a Calypso mennyezeti lámpák egyik szállítmánya hibás, ezért a búrák leeshetnek.
Minden nap találkozunk ezekkel a gyártókkal, mégsem tudjuk, mit jelent a márkanév. A Noizz összeszedte a legérdekesebbeket.
Az IKEA tervei szerint 7 év alatt a kiszállításhoz használt teljes járműflottájuk környezetbarát lesz, ennek első lépését jelentették be nemrég.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.