India egyelőre nem exportál a vakcinából, amelyből a magyar állam is rendelt
A Covishield elnevezésű, az AstraZenecaval lényegében azonos vakcinának a kivitelét függesztették fel.
A Covishield elnevezésű, az AstraZenecaval lényegében azonos vakcinának a kivitelét függesztették fel.
Az ország nagyrészén épp romlik a járványhelyzet, de ez sem állítja meg a 12 évente megrendezett fesztivál szervezőit.
Kívül kicsi, belül nagy a Volkswagen cseh márkájának új szabadidő-autója.
A lakosság felét is elérheti a megfertőzöttek száma India több részén, immunitást szerezve a koronavírussal szemben. A járvány mintha kezdene gyengülni a sűrűn lakott országban.
Összeesküvéssel és lázadás szításával tartóztatták le azt a fiatal klímaaktivistát Indiában, aki a tüntető farmerek mellett állt ki. A kormány hívei válaszképp a mellettük kiálló hírességeik fotóit égetik az utcákon.
Kétezer ember vesz részt a mentésben.
150 ember tűnt el a himalájai gleccserrről leszakadó jég miatt, egy vízerőmű is megrongálódott.
Minden felemelkedéstörténet ugyanazon az erkölcsi csúszdán lefelé száguldva ugyanazt a kérdést fogalmazza meg: megérte-e átsétálni a pokolból a másik oldalra.
Az érintettek az új agrártörvény ellen szerveznek demonstrációt. Az indiai kormány azt állítja, a mobilinternet tiltása fokozza a közbiztonságot.
Felpörgeti a gyártás átszervezését az Apple – állítják a cég ügyeit ismerő névtelen források. A cupertinói vállalat az iPhone-ok, az iPadek és a Mac-ek összeszerelését is Kínán kívül képzeli el.
Az indiai kormány 59 olyan alkalmazást tiltott be véglegesen, amelynek fejlesztői nem tudták meggyőzően bizonyítani, hogy a felhasználói adatokat jól kezelik.
Az újdonság néhány centiméter híján már olyan hosszú, mint az 5-ös BMW.
A Covishield koronavírus elleni vakcina gyártásáról mutatott be képsorokat a Corriere.it.
Kigyulladt egy épület csütörtökön a világ legnagyobb vakcinagyártó intézetében Indiában. Ott gyártják az országnak és a térségnek szánt koronavírus elleni oltások nagy részét. Nagy-Britanniában eközben áradás fenyegeti az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját gyártó üzemet.
A kormány hatékonyabb mezőgazdaságot szeretne, a gazdák a megélhetésükért aggódnak. Ha Modi kormányfő nem enged, több tízezren szállhatják meg Újdelhi központját.
Hatalmas gazdasági erőforrásokat bevetve India augusztusra már 300 millió embert szeretne beoltani a koronavírus ellen. A cél azonban ennél is nagyratörőbb, az ország 1,3 milliárdnál is nagyobb lakosságának majdnem az egészét immunizálni szeretné.
Dél-Ázsiában a legmagasabb a légszennyezettség és a vetélések száma is, így a tudósok a kettő közötti összefüggést vizsgálták.
A szállópor-szennyezés az egyik legnagyobb gond Indiában, 1990 óta kétszeresére nőtt a mértéke. 2019-ben már 1,67 millió ember halt meg a légszennyezettség miatt.
A menyasszony koronavírustesztje pozitív lett, de az esküvőt nem akarták lefújni.