Több tízezer álláskereső eltűnhetett a süllyesztőben
A KSH legfrissebb adatai szerint szeptemberre 32 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, miközben az álláskeresők egy másik adatbázis szerint 21 ezerrel kevesebben lettek.
A KSH legfrissebb adatai szerint szeptemberre 32 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, miközben az álláskeresők egy másik adatbázis szerint 21 ezerrel kevesebben lettek.
Az egy évvel korábbinál 35 ezer fővel volt alacsonyabb a foglalkoztatottság július és szeptember között, de szeptemberben az augusztusihoz képest már nagy visszaesést mértek. Főleg a külföldre ingázók jártak rosszul.
A XIII. kerület a legnépszerűbb, bár ott is kevesebb lakás fogyott.
Sem az öt fő alatti foglalkoztatókat, sem a részmunkaidőben dolgozók keresetét nem számítja bele statisztikáiba a KSH.
Ha éves bontásban vizsgáljuk, még mindig azt látjuk, hogy sokkal kisebb a természetes fogyás, mint tavaly ilyenkor volt, de a havi adatokból kiderül: vége annak az időszaknak, amikor a halálozások száma hatalmasat csökkent, és ennek nem csak a járvány az oka. A születésszám nagyot ugrott közben.
Van honnan javítania az építőiparnak: éves szinten eddig 10 százaléknál is nagyobb a visszaesés 2019-hez képest, augusztusban 13,6 százalékkal gyengébb volt a teljesítmény, mint egy évvel korábban.
Szinte pontosan ugyanott tartott a magyar ipar idén augusztusban, mint egy évvel korábban, és már a járvány előtti szint sincs messze.
A külföldi turisták maradtak el leginkább a magyar szálláshelyekről, a belföldi forgalomban viszont csak minimális volt a csökkenés.
Az egy évvel korábbihoz képest 0,2 százalékkal esett vissza a magyar ipar teljesítménye augusztusban, a februári termelésnek már a 96,3 százalékára visszatornázta magát a járvány második hullámának érkezése előtt.
Az egy évvel korábbinál 6,4 százalékkal olcsóbban lehet lakást bérelni, Budapesten ennél is nagyobb az esés.
A többség még mindig ingatlanoson keresztül hirdeti a lakását.
Csökkent a magyar kiskereskedelmi forgalom augusztusban az egy évvel korábbihoz képest. A külföldi turisták hiánya mellett az is betett a forgalomnak, hogy sokkal kevesebbet tankoltak az emberek idén nyáron, mint egy éve.
Ahogy azt várni lehetett, ezermilliárd forintnál is nagyobb hiányról számolt be a KSH, amikor összegezte az első féléves adatokat.
Több, mint 10 százalékkal nőttek a bérek, legalábbis azoknak, akik meg tudták tartani a munkájukat.
Folytatódik a jó tendencia: kicsivel többen születnek és sokkal kevesebben halnak meg Magyarországon idén, mint egy évvel korábban.
A júniusi adatokhoz képest van némi emelkedés, de az előző évhez viszonyítva komoly a visszaesés az építőiparban.
Még a magyar szálloda- és panzióvendégek száma is jócskán elmaradt a tavalyitól, a külföldieké pedig háromnegyedével zuhant vissza júliusban. A korábbi hónapokhoz képest már látszott legalább a magyar turisták számában némi javulás, de az is, hogy nem merték egyből megrohamozni a szálláshelyeket, ahogy lazábbak lettek a járványügyi szabályok.
A gyógyszeripar és a pénzügyi szektor tudott csak növekedni, a gazdaság minden más ágazatában csak az volt a kérdés, hogy nagyot zuhan vagy kicsit. Az autóipar és a művészet, szórakozás ágazat leállása annál is rosszabb helyzetet okozott, mint korábban gondolhattuk.
Az egészségügyi dolgozók rendkívüli juttatása megdobta az átlagkereseti mutatót, ahogy az is, hogy a részmunkaidőre küldött emberek nem számítanak bele a statisztikába.
Majdnem négy éve nem volt akkora a munkanélküliség, mint idén május és július között. Júliusban háromezer ember ment vissza dolgozni.