Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Folytatódik a jó tendencia: kicsivel többen születnek és sokkal kevesebben halnak meg Magyarországon idén, mint egy évvel korábban.
Idén eddig szinte minden hónapban kimondottan jó számokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal a magyar demográfiáról. Most az augusztusi születési és halálozási adatokat tették közzé – ezúttal is jó helyzetről számoltak be, még akkor is, ha lassultak egy kicsit a pozitív trendek.
Augusztusban a természetes fogyás 1564 fő volt, ami 18 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban. Éves összevetésben 22 százalékos a csökkenés 2019 január-augusztusához képest.
Ezt kisebb részben magyarázza az, hogy a kormány pénzzel támogatja a gyerekvállalást. A támogatásnak tavaly az év végén és 2020 legelején lehetett látni a hatását, akkor havonta 500-800 gyerekkel született több, mint az egy évvel korábbi időszakban. Tavasszal azután ez a trend lelassult, a júniusi ugrást kivéve minden hónapban 110-150 újszülöttel több született, mint egy éve.
Ez a trend folytatódott augusztusban is, akkor 111-gyel több gyerek született, mint 2019 azonos hónapjában.
Az év egészében eddig 61 054 gyerek született, 2734-gyel több, mint egy éve ilyenkor. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított értéke 1,54 volt, míg 2019 augusztusában 1,46-on állt a mutató.
2020 legkülönösebb demográfiai változása az, hogy sokkal kevesebben halnak meg, mint egy évvel korábban.
Ez így volt augusztusban is: akkor 244-gyel csökkent a halottak száma 2019 nyolcadik hónapjához képest, összesen 9658-ra.
Ez kevésbé látványos különbség, mint az, hogy júniusban és júliusban több, mint 600-zal, májusban is közel 400-zal kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban, de még így is komoly különbséget jelent.
Az év egészében eddig 84 099-en haltak meg, 3888-cal kevesebben, mint 2019 január-augusztusában. Hogy mi a változás oka, arra több magyarázat is adódik, csak épp egyiket sem sikerült eddig igazolni. Elképzelhető, hogy az ágykiürítések miatt csökkent a kórházi fertőzések száma, ahogy az is, hogy a járvány miatti távolságtartás és maszkhordás véd más betegségekről is. Annyi biztos, hogy az év elején nem volt influenzajárvány, tavaly pedig igen, de ez csak az első két hónap jó számait magyarázza.
Fontos emlékeztetni: most az augusztusi adatok érkeztek meg, ekkor még csak közeledett a koronavírus második hulláma. Augusztusban 19-en haltak bele a vírus okozta betegségbe, a hónap utolsó napjáig összesen 616 volt az áldozatok száma.
A házasságkötések száma augusztusban 10 498 volt, ez 7 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. Az év egészében 44 832 pár házasodott össze – az év elején akkora volt a növekedés, hogy ez a szám még így is 3,1 százalékkal nagyobb a tavaly ilyenkorinál, hiába állt le az ország a tavasszal. Annak, hogy augusztusban csökkenést mértek, már nem csak az az oka, hogy a járvány okozta korlátozások miatt sokan elhalasztották a nyár végére tervezett esküvőjük szervezését, hanem az is, hogy 2019-ben annyira sokan házasodtak össze, hogy az akkori magas számhoz képest szinte bármi csökkenést jelent.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.