Hatalmas Orbán-graffiti került egy londoni falra
A Waterloo pályaudvar melletti szétgraffitizett aluljáróban Orbán Viktor neve is helyt kapott, illetve a neki tulajdonított jelzőket és tulajdonságokat is megemlítette itt a szerző. Igen, a G-t is.
A Waterloo pályaudvar melletti szétgraffitizett aluljáróban Orbán Viktor neve is helyt kapott, illetve a neki tulajdonított jelzőket és tulajdonságokat is megemlítette itt a szerző. Igen, a G-t is.
A svéd bútorgyártó cég ezúttal egy jól ismert gyerekjátékot gondolt újra, amivel tehermentesíteni szeretné a környezetet.
A most 19 éves Shamima Begum két barátnőjével négy éve szökött Londonból Szíriába, ahol egy holland ISIS-harcos felesége lett. Most, hogy a dzsihadista terrorszervezetet nagyrészt felszámolták, gyereke érdekében hazatérne.
Jó üzletnek tűnt, négy év börtönt kapott érte.
Azt nálunk minden fogékony borkedvelő tudja, hogy ha február, akkor furmint. Most már a Csatornán túl is kapiskálják.
Nem ez volt az első alkalom, 1979-ben egy csőbombával a szobor arcának egy részét felrobbantották és horogkeresztet is festettek rá.
Az új technológia révén rengeteg hely megtakarítható a parkolókban és a sofőröknek is kevesebbet kell gyalogolniuk.
Eden Hazard szabadon távozhat a londoniaktól, ha akar – mondta Maurizio Sarri, a londoniak menedzsere, aki azt is kijelentette: kizárt, hogy az elengedését kérő Callum Hudson-Odoi eligazoljon.
A zenészek fél évszázaddal ezelőtt cuccoltak fel londoni irodaházuk tetejére.
A rendőrök sokkolóval tették ártalmatlanná.
Zamira Hadzsijeva az első, akin az új brit törvényt kipróbálják: be kell számolnia arról, hogy miből is származik családjának csillagászati vagyona. De az asszony egyelőre hallgat, ügyvédje pedig tiltakozik.
Sadiq Khan nem is titkolta, hogy mit akart mondani a London Eye fényjátékával.
Négyen megsérültek.
Az összegyűlt pénzt egy hajléktalanokat segítő szervezetnek fogják adni.
A légikikötőben csütörtökön állt le a forgalom, mert a légtérben több drónt is észleltek. A reptér szándékos szabotázsra gyanakszik.
Gyász a Westminster metrómegállóban, ahol a parlamenti képviselők is naponta megfordulnak. Meghalt a 42 éves magyar hajléktalan, akit mindenki szeretett London belvárosában. Magyar barátja, a 22 éves Kasza Gábor talált rá, már teljesen elkékült a hidegtől. A hányadékában feküdt, eszméletlenül. Hívták a mentőket, akik kórházba is vitték, de ott már nem tudtak rajta segíteni.
A reptér arra gyanakszik, hogy szándékos szabotázs a drónok reptetése. A fennakadás 110 ezer utast érint.
A repülőtér tájékoztatása szerint csütörtök reggelig tízezer utast érintett a zárlat.
A portugált kedden tette ki a menedzseri posztról a Manchester United, és már megnevezte ideiglenes utódját.
A dal szerzője egy brit reklámügynökség, amely arra próbál rávilágítani, mi mindent veszít Nagy-Britannia, ha kilép az Európai Unióból.