#MNB


MNB: Már az is túlzó álom a magyar gazdaságról, ami pár hónapja még vészforgatókönyvnek tűnt
 

MNB: Már az is túlzó álom a magyar gazdaságról, ami pár hónapja még vészforgatókönyvnek tűnt

A cégek alig költik a pénzt, a lakosság inkább félretesz, és ha ez nem lenne elég, a nyári aszály tönkretette a magyar gazdaság kevés 2024-es reményét is – olvasható ki az MNB Inflációs jelentéséből. Az is kiderül, hogy egy kicsit többet költöttek a magyarok a szomszéd országok boltjaiban, és azt is kiszámolták, hogy az elmúlt három és fél évben a leggazdagabbak reáljövedelme majdnem kétszer olyan nagyot nőtt, mint a legszegényebbeké.










És akkor túl olcsó lett a tojás, túl drága a liszt, túl gyanúsak lettek a légitársaságok és túl moszkovita Magyarország
 

És akkor túl olcsó lett a tojás, túl drága a liszt, túl gyanúsak lettek a légitársaságok és túl moszkovita Magyarország

Feljajdult a Tojásszövetség, összevonta a szemöldökét a Nemzetgazdasági Minisztérium, a jegybank közben segítőkészen rejtvényt fejtett Nagy Mártonnak, ha már az alapkamathoz nem nyúlt. Közben határainkon túl nagy horderejű döntések születtek: Spanyolország a moszkvai összefonódástól tartva kipenderítette a magyar államot a Talgo-bizniszből, Ukrajna pedig előbb bejelentette, hogy 2025. január elsejétől leállítja a Barátság olajvezetéket, melyen a Mol orosz olajat vásárol, majd visszatáncolt. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.



A jegybank kirakta Nagy Mártonnak a puzzle-t
 

A jegybank kirakta Nagy Mártonnak a puzzle-t

Több tényező együtt magyarázza, miért nem fogyaszt a magyar – például, hogy a nyugdíjak, családtámogatások, vállalkozói jövedelmek közel sem nőttek úgy, mint a bérek. Az egyenlet pontos megoldását a jegybank szeptemberben közli. Az infláció hosszú árnyékot vet, még mindig ezt látja a legnagyobb problémának mind a lakosság, mind a vállalkozások. Idén még egy vagy két 25 bázispontos kamatcsökkentés lehet.




Csikorog a gazdaság, recseg a költségvetés, de Orbán még tűri Nagy Márton kudarcát
 

Csikorog a gazdaság, recseg a költségvetés, de Orbán még tűri Nagy Márton kudarcát

A magyar gazdaság tavaly sem pörgött fel, és idén sem, sőt a második negyedévben lassult. Éves átlagban nemhogy 4, de 2 százalékos növekedés se nagyon lesz. Amit Nagy Márton a gazdaságpolitikájából meg tudott valósítani, az kudarc, amit nem tudott, arra pénz híján nem is lesz lehetősége. 2026-ban választások lesznek, addigra eredményeket kellene felmutatni – kérdés, a miniszterelnök kitart-e Nagy mellett, vagy megragadja az alkalmat, és tavasszal visszapaterolja a jegybankba, Matolcsy György megüresedő székébe.



A jegybank kiszámolta, mennyire brutális a kormány megszorítási csomagja. (Eléggé.)
 

A jegybank kiszámolta, mennyire brutális a kormány megszorítási csomagja. (Eléggé.)

Elsősorban az ország kockázati megítélésének javulása tette lehetővé az alapkamat újabb csökkentését, de pozitívum, hogy a kormány elkezdte a költségvetési kiigazítást, amelynek mértéke idén a GDP 0,6 százalékára, jövőre 0,7 százalékára rúg. Az inflációs pálya változatlan, 4 százalék körüli inflációs adatok várhatók a következő hónapokban. A jegybank valószínűleg még egy vagy két 25 bázispontos kamatvágást hajt végre idén valamikor, év végére 6,25 százalékos vagy 6,5 százalékos alapkamat valószínű.