Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Vagon Zrt.

hvg.hu Vállalkozás

Olyan technológiát szerezhetett volna meg az Orbán-kormány a spanyol vonatbiznisszel, amit túl nagy kockázatnak tartottak az oroszbarátság miatt

Speciális technológiával rendelkezik a Talgo vonatgyártó, olyannal, ami nagyban megkönnyíti az eltérő nyomtávú európai és ukrán vasút közötti átjárást. Ennek komoly jelentősége van az ukrajnai újjáépítésben is. A spanyolok állítólag nem szerették volna, hogy az oroszbarát Orbán-kormány rátegye a kezét a technológiára.

Kovács Gábor hvg360

Jó nagy bukó a visszavonuló oroszok által Magyarországon hagyott egyiptomi vonatbiznisz

Második éve veszteséges a nagy egyiptomi vasútikocsi-megrendelést könyvelő Magyar Vagon-cég. A Magyar Vagonnak, illetve a Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelenlegi hadügyminiszter által gründolt vállalatcsoporthoz kiprivatizált Dunakeszi Járműjavítónak az orosz Transzmas-csoport kiszállása után egyedül kell megbirkóznia az 1350 kocsiból álló rendeléssel. Az üzlet így már nem is tűnik olyan jó biznisznek – mindenesetre a Magyar Vagon éppen egy spanyol vonatgyártót igyekszik felvásárolni. Ezt is állami hátszéllel. Kovács Gábor cikke.

Kovács Gábor hvg360

Az Orbán-kormány 6750 euróval sunnyogott be a nagy spanyol vonatbizniszbe

A magyar állam szűk 7 ezer euróért szerzett 45 százalékos tulajdonrészt a spanyol Talgo vonatgyártó felvásárlására létrehozott projektcégben, de ennél minden bizonnyal nagyobb szerepet vállalna, mert a projektcég felügyelőbizottságába beült a Nemzeti Tőkeholding egyik igazgatója. A többségi tulajdonos a Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter által gründolt, jelenleg egy magántőkealap által tulajdonolt Magyar Vagon-csoport, amelybe a kormány a MÁV járműgyártó és -javító kapacitásait privatizálta, és amelynek még 500 kocsit kell leszállítania az oroszokkal közösen elkezdett egyiptomi megrendelésből. Madrid az Orbán-kormány oroszbarátsága miatt nem akarja engedélyezni a stratégiai vállalatnak számító Talgo felvásárlását.

hvg.hu Vállalkozás

Óriási üzlet küszöbén Szalay-Bobrovniczky Kristóf egykori cége: Spanyolország illusztris vállalatát vehetik meg

Úgy tűnik, a Magyar Vagon közel áll a spanyol Talgo járműgyártó felvásárlásához. A spanyol kormány még megakadályozhatja az ügyletet, de a magyar kormány keményen lobbizik Madridban. A Magyar Vagont az állam Moszkvával együttműködve rakta össze Szalay-Bobrovniczky Kristófnak, illetve a cég immár ismeretlen tulajdonosának.

Kovács Gábor Vállalkozás

Hivatalos: a kormány folytatja a MÁV NER-kézbe privatizálását

Hamarosan aláírják a szerződést, a honvédelmi miniszter által gründolt Magyar Vagon megszerezte a MÁV-tól a Szolnoki Járműjavító többségi tulajdonrészét is a Dunakeszi Járműjavító után. A cég az oroszok kiszállása után egyedül teljesíti a teljes, egymilliárd eurós egyiptomi kocsimegrendelést, a forrást az állami Eximbank biztosítja.

Kovács Gábor Gazdaság

A kormányszóvivő férjének bejött az orosz-magyar vonatbiznisz

Jelentős magyar állami hátszéllel sikerült beindítani az orosz Transzmasholding és Szalay-Bobrovniczky Kristóf közös egyiptomi vasútikocsi-üzletét. Továbbra sem látszik, a kormányszóvivő férje mit tesz hozzá az üzlethez azon kívül, hogy jóban van a magyar kormánnyal. A biznisz már 2020-ban összehozott 8 milliárd forint nyereséget, szóval biztos képes lesz kitermelni a belé tett kölcsönöket és kedvezményeket.

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

A címlapról ajánljuk