A Microsoft most elkölt 2300 milliárd forintot – alig kottyan meg neki
A Doom és a Fallout játékok mögött álló ZeniMax felvásárlása elképesztően nagy üzletnek tűnik – mindaddig, amíg meg nem nézzük a Microsoft eddigi bevásárlásainak toplistáját.
A Doom és a Fallout játékok mögött álló ZeniMax felvásárlása elképesztően nagy üzletnek tűnik – mindaddig, amíg meg nem nézzük a Microsoft eddigi bevásárlásainak toplistáját.
A Microsoft hamarosan minden Teams-felhasználó számára elérhetővé tesz néhány újdonságot a Together névű funkciójában, ami egy kis trükkel lehetővé teszi, hogy egy videohívás résztvevői különleges környezetet teremtsenek maguk köré.
A techvilág egyelőre a napokban elindított Surface Duóval van elfoglalva, de azért nem szabad elfeledkezni a Microsoft másik ígéretes eszközéről, a Surface Neóról sem. Ez a készülék, amint egy interjúból kiderült, késik ugyan, de nem függesztették fel a gyártását.
Néhány napja és csak néhány helyen forgalmazzák még csak a Microsoft kétkijelzős eszközét, a Surface Duót, de annak semmi akadálya, hogy valaki a saját, akár egykijelzős készülékére felvigye az újdonság háttérképeit.
Van, ahol már hozzáférhető a Microsoft kétkijelzős eszköze, a Surface Duo, így nem meglepő, hogy az iFixit csapata azonnal rá is tette a kezét, hogy elvégezze rajta a szokásos javíthatósági vizsgálatot.
Ahogy belépett a Surface Duo az amerikai piacra, azonnal lecsaptak rá a nagy tech-oldalak a mindenképpen izgalmasnak ígérkező eszközre. Általános vélemény, hogy a kettős képernyők jobbak lehetnek az egyetlennél, azonban a Microsoftnak még bőven van tennivalója, hogy tényleg megérje egy ilyen eszközt vásárolni.
Valamennyi különleges, nagyobb érdeklődésre számot tartó eszközt „megkínoznak” a megjelenése után, hogy kiderüljön, mennyire sérülékenyek. A Microsoft nemrégiben bemutatott kétkijelzős eszköze, a Surface Duo sem úszta meg a tortúratesztet.
A Microsoft ígérete szerint október 1-jétől minden xboxos Xbox Game Pass-előfizető hozzáfér majd a Doom legújabb részéhez, de az év végéig a PC-sekhez is megérkezik majd.
A Microsoft nagyon szeretné, ha a platformján elérhető videojátékok iPhone-okra is tükrözhetők lennének. Az Apple egyelőre nem állt kötélnek, de talán mégis szabad utat adhat.
Várhatóan szeptember végén kerül sor egy Microsoft-eseményre, amelyen akár két új eszközt is bemutathat a redmondi cég.
A Microsoft legújabb vállalása szerint tíz éven belül vízpozitívvá válik. Számos lépést tesz ennek érdekében.
Sokáig tudomásul kellett venni, hogy – tetszik vagy sem – a Safari az iPhone-ok alapértelmezett böngészője. Az iOS 14-gyel azonban ez megváltozott.
Error Code 6 jelzéssel, azaz 6-os hibakóddal omlik össze a Microsoft Edge böngésző jó pár Mac-használónál. A Microsoft már dolgozik a javításon, addig is ajánl egy átmeneti orvosságot.
A Microsoft több mint 2300 milliárd forintnyi dollárt költ a ZeniMax Mediára, amely, amely több közismert, sőt kultikus játék mögött áll.
Azonnali frissítést adtak ki a Windows Serverekhez, miután a biztonsági résen keresztül úgy juthatnak be a hackerek a rendszerbe, hogy még csak felhasználói adatokat sem kell lopniuk hozzá.
Két tucat brit tudós és gyermekjogi szakértő írta alá azt a nyílt levelet, amelyet a világ vezető tech cégeinek küldtek el. Mint írják, semmi szükség arra, hogy a 12 éves gyerekeket is személyre szabott hirdetésekkel bombázzák.
Megjelent a Microsoft nagyon várt kétkijelzős androidos eszköze, a Surface Duo. Egy tervező viszont elképzelte, milyen lehetne az egyképernyős változat, a Surface Solo.
Az Oracle felügyelete alatt az USA számára biztonságos kézbe kerülhet a kínai TikTok videomegosztó amerikai üzletága. Donald Trump elnöki rendelettel kényszeríti a lépésre a tizenévesek körében népszerű alkalmazásnak a Washington és Peking közötti kereskedelmi és technológiai háború kereszttüzébe került tulajdonosát, a kínai ByteDance céget, amely több platformján is hatékonyan alkalmazza a mesterséges intelligenciát.
A Microsoft szakemberei komoly potenciált látnak a tenger fenekére süllyesztett adatközpontokban, egyelőre azonban mindenki óvatosan fogalmaz a témával kapcsolatban.
Az amerikai kormányzat által is megbízhatónak ítélt, USA-béli felhőbe költözhet a kínai TikTok szolgáltatás, vagy legalábbis egy része. A Microsoft ajánlatát elutasították, a technológiát lapértesülés szerint az Oracle biztosítja majd.