Túl harcias volt az OBH szerint a pályázó, így nem lett új elnöke a Fővárosi Törvényszéknek
Annak az OBT-nek a tagja indult a törvényszéki elnöki posztért, amely ma sikertelenül próbálta meg elmozdítani az OBH elnökét, Handó Tündét.
Annak az OBT-nek a tagja indult a törvényszéki elnöki posztért, amely ma sikertelenül próbálta meg elmozdítani az OBH elnökét, Handó Tündét.
Az Országgyűlés a pünkösdi ünnep miatt kedden kezdi munkáját és csütörtökig ülésezik.
Handó Tünde beszédet mondott, de nem válaszolt az Európai Bírói Egyesület vizsgálóbizottságának kérdéseire – állítja a hvg.hu-nak Günter Woratsch, aki maga is tagja volt a testületnek.
A Nemzetközi Bírói Egyesület jelentése szerint egyértelműen Handó felelőssége, hogy elmérgesedett a viszonya az Országos Bírói Tanáccsal.
Bírósági papírja van az Országos Bírói Hivatal elnökének arról, hogy kijátszhatja a bírósági vezetői pályázatokra vonatkozó, elvben szigorú szabályokat – Handó Tünde munkásságának legújabb fejezetéről a csütörtökön megjelent HVG-ben olvashatnak.
Törvénysértő az a bírói tanács, amely a bírókinevezés alapvető garanciális szabályainak megsértésével jön létre – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága egy izlandi ügyben. Ez alapján magyar ítéletek is tömegesen lehetnek megtámadhatók.
A Pécsi Törvényszék bírói közül többen fontolgatják a lemondásukat – értesült a hvg.hu. Az ok a hatalmas csalódás és a bírósági rendszerrel szembeni totális bizalomvesztés.
A szakmai szempontokon túlmutató elvárások, mint lassan ölő méreg, apránként épülhetnek be a bíró tudatába, befolyásolva annak döntéseit - figyelmeztet Diós Erzsébet, a Budapest Környéki Törvényszék nyugdíjba vonuló tanácselnöke.
Hivatali visszaélést követhet el Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke azzal, hogy nem hívja össze az ítélőtáblán az összbírói értekezletet, miközben az érintett bírák több mint egyharmada ezt kezdeményezte.
Alaptörvénysértő utasítást adott ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke annak érdekében, hogy az őt felügyelni hivatott Országos Bírói Tanács (OBT) tagjai ne tudják rendesen végezni a munkájukat – állítja hat bíró az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszában. Új fejezetéhez ért az idén januárban, az új OBT megválasztásakor kezdődött, és mára éles konfliktussá alakult vita a két intézmény között.
A bírói függetlenség elvesztése nem elvi probléma. Azzal járhat, hogy a magyar bíróságok ítéleteit nem fogadják el a nemzetközi fórumokon, például nem adják ki az itteni hatóságok által körözött bűnözőket – mondja Hack Péter tanszékvezető egyetemi tanár. HVG-interjú.
Szűnni nem akaróan feszül az ellentét az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal között. Az OBT szóvivője, Vadász Viktor a HVG Portré beszélgetésében azt mondta, az OBT-OBH vita a jogállami működés eklatáns példája lehetne, ha a másik fél is visszatérne végre a kijelölt játéktérre.
Debrecenben összbírói értekezlet összehívását kezdeményezik a tiltakozó bírák, miközben egyre több helyen soha nem látott ellenállást váltott ki az Országos Bírói Tanács legutóbbi megpuccsolt, más szemszögből elcsalt póttagválasztása. A bírósági szervezet egyszemélyi vezetője, Handó Tünde iránt lojális bírósági vezetők ügyeskedése a jelek szerint visszahull rájuk.
Aláírásgyűjtést indított a Győri Ítélőtábla 14 bírája az október 9-én megtartott küldöttértekezlet miatt, amit szerintük "számos szabálytalanság miatt" meg kell ismételni. Hétfőn írtunk arról, hogy lényegében elszabotálták az Országos Bírói Tanács póttagválasztását a Handó Tünde által kinevezett bírósági vezetők.
Lényegében elszabotálták az Országos Bírói Tanács múlt heti póttagválasztását a Handó Tünde által kinevezett bírósági vezetők – derül ki a hvg.hu birtokába jutott küldöttbeszámolókból.
Szepesházi Péter bíró felmentését kérte az államfőtől. Tavasszal ő beszélt arról a BBC-nek, hogy félelemmel teli légkör uralkodik a bíróságokon.