Pálmai Erika
Pálmai Erika
Tetszett a cikk?

A szakmai szempontokon túlmutató elvárások, mint lassan ölő méreg, apránként épülhetnek be a bíró tudatába, befolyásolva annak döntéseit - figyelmeztet Diós Erzsébet, a Budapest Környéki Törvényszék nyugdíjba vonuló tanácselnöke.

HVG: Bírótól szokatlanul éles hangú nyilatkozatot adott ki a közelmúltban az Országos Bírói Tanács elszabotált póttagválasztása miatt. Mi késztette a megszólalásra?

Diós Erzsébet: Éles hangúnak azért nem mondanám. Annyiban talán kissé valóban szokatlan, hogy a történteket nem előzmények nélkülinek, hanem egy 2011 óta tartó folyamat részének tekintem és annak kialakulásában az igazgatási vezetők – közte az OBH elnöke - szerepének is nagyobb jelentőséget tulajdonítok.

Az elszabotált póttagválasztási eljárásban részt vevő igazgatási vezetőket ugyanis már az OBH elnöke nevezte ki és mandátumuknak egy újabb ciklusra – 6 évre – történő meghosszabbítása is az ő jogkörébe tartozik. Az elmúlt években azonban az OBH elnöke azt a gyakorlatot alakította ki, hogy az ilyen, vagy a magasabb bírói állásra pályázó bíróknak a mindenki számára azonos szakmai feltételek mellett – nem ritkán azok megléte helyett! – elsősorban az iránta való elkötelezettségüket kellett bizonyítaniuk. Ennek hiánya, vagy nem kellő mértékű megléte esetén a pályázatot olyan bírók esetben is minden indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánította, akik a szakmai feltételeknek egyébként megfeleltek és az adott bíróság bíróinak, szakmai közösségének többségi támogatását is élvezték.

Ennek a sajátos, a hatályos jogszabályokkal össze nem egyeztethető kinevezési gyakorlatnak – melyet az OBH elnökének tevékenységét felügyelni hivatott OBT nyomatékosan kifogásolt – is szerepe van abban, hogy már akadnak olyan igazgatási vezetők, akik elkötelezettségük bizonyítása érdekében még a törvénysértéstől sem riadnak vissza.

Számomra ijesztő abba belegondolni, hogy ez az út hová vezethet.

Ugyanakkor azt is látom, hogy egyre több bírótársam – köztük azok közül is számosan, akik 2011-ben még másként ítélték meg az akkori eseményeket -, érzi úgy, hogy az OBT póttagjainak választásán történtek számukra már elfogadhatatlanok. Ezért nevüket vállalva nemcsak a MABIE honlapján emelnek szót, hanem összbírói értekezletek összehívását is kezdeményezik annak érdekében, hogy a póttagválasztási eljárást törvényes keretek között ismételjék meg. 

Sajnos azonban akad olyan igazgatási vezető is, aki ezt a jogszerű kezdeményezést törvénysértő módon, minden indoklás nélkül elutasítja.

Mindez engem is arra indított, hogy még a bírói jogviszonyom megszűnése előtt bíróként nyilvánítsak véleményt a történtekről és arra is felhívjam a figyelmet, hogy ez a mostani törvénysértő helyzet egy évekkel korábban kezdődött folyamat újabb, de félő, hogy korántsem utolsó állomása.

HVG: Úgy fogalmaz, azért kell most cselekedni, mert ha „2011-ben a bírói kar nem marad csendben, hanem valódi érdekeit felismerve egységesen fellép bírótársai megalázó kényszernyugdíjazásával szemben, ma nem tartanánk itt”. Milyen cselekvésre gondol?

D. E.: A bírói karnak egységesen tiltakoznia kellett volna az ellen a mód ellen, ahogyan a kényszernyugdíjazásra sor került. Sokan azonban ebben csak a megüresedő bírói állások betöltésének lehetőségét látták. Mások jóhiszeműen úgy gondolták, hogy az igazságszolgáltatás időszerű reformja érdekében nem kerülhető el annak a korosztálynak az időelőtti nyugdíjba küldése, amelynek tagjai ekkor – már csak koruk, szakma életútjuk okán is – ezeket a posztokat betöltötték, míg voltak, akik egyszerűen csak közömbösen fogadták a történteket.

Azon azonban csak kevesen gondolkodtak el, hogy minderre milyen méltatlan módon, milyen áron került sor. Ezek a személyi változtatások ugyanis sokkal humánusabb, az érintettek részéről elfogadhatóbb, tervezhetőbb formában, az európai normáknak megfelelő módon is megvalósulhattak volna. Ezt igazolja az Alkotmánybíróság, illetve a Strasbourgi Bíróság döntése, valamint a munkaügyi perek tucatjainak indítása után megszületett jogszabály is, amely utólag már legalább bizonyos választási lehetőséget biztosított az érintettek számára. Ez azonban minden tekintetben elkésett rendelkezés volt, hiszen a jogszabály megszületésének idejére az érintettek bírói jogviszonya – néhány kivételtől eltekintve - már megszűnt, és a helyüket egy gyors pályáztatással be is betöltötték. Nem véletlen, hogy a kényszernyugdíjazással érintett több mint 250 bírónak talán ötöde élt azzal a lehetőséggel, hogy bíróként visszatér a pályára.

HVG: A közelmúltban másodszor is nyugdíjba ment, ezúttal önként. Mennyiben más érzés?

D. E.: Én azok közé a bírók közé tartozom, akik a kényszernyugdíjazás ellen minden jogi eszközt igénybe véve valamennyi hazai és nemzetközi fórumon felléptek, és a pályán maradtak. Az így kiharcolt 6 és fél évem maradéktalan kitöltése után már

nem megalázottan, hanem emelt fővel távozom a bírói karból.

Éppen ezért az engem búcsúztató bírótársaimnak is azt kívántam, hogy bírói pályafutásuk befejezésekor hozzám hasonlóan majd ők is elmondhassák magukról, hogy a hivatásuk gyakorlása során mindig a legjobb tudásuk, meggyőződésük és lelkiismeretük szerint járhattak el. Én szerencsésnek érzem magam, mert ha nem is voltam mindig könnyű helyzetben, de utólag nem kell semmit megbánnom, minden döntésemet vállalhatom.

©

HVG: Érdekes, látszólag teljesen nyugodtan vette tudomásul a bírói kar mindazt, ami az igazságszolgáltatással történt az elmúlt években.

D. E.: Ennek több oka is van. Ezek közül az egyik éppen maga a kényszernyugdíjazás. Ezzel ugyanis az a 157 éves hagyomány szűnt meg, hogy a bírák – az aktuális nyugdíjkorhatártól függetlenül – 70 éves korukig gyakorolhatták hivatásukat. Ennek biztosítása a bírói függetlenség egyik alappillére volt, hiszen minden bíró joggal bízhatott abban, ha a jogszabályban rögzített súlyos vétségek egyikét sem követi el, akarata ellenére nem távolítható el a pályáról.

Ennek a garanciális szabálynak a rapid módon megszüntetése a bírák számára azt üzente, hogy a hivatásuk gyakorlásától egy jogszabálymódosítással e feltételek hiányában is bármikor megfoszthatók. Ez pedig bírói karban óhatatlanul bizonytalanságot szült és a magabiztosságukat is kikezdte.

Ezzel párhuzamosan az ítélkezést segítő szakmai fórumok – az egyes jogágak különböző szintű szakmai kollégiumai – viszont lassan kiüresednek, szerepüket – sajnálatos módon - mindinkább az igazgatás, elsősorban az OBH veszi át.

Mindez önmagában is nagy kihívás a bírói kar számára, de az OBH elnöke által kialakított erős függelmi helyzet sem kedvez a bírói karon belüli önálló véleménynyilvánításnak. Előfordulhat ugyanis, hogy a jogos kritikát megfogalmazóknak érdemi válasz helyett inkább a személyüket érő támadásokkal kell számolniuk.

Az OBH elnöke részéről esetleg még a „hazaáruló” jelzőt is megkaphatják,

mint olyan személyek, akik „rendbontásukkal” akár a bírói fizetések évek óta ígérgetett - egyébként jogos – emelésének megvalósulását is veszélyeztetik.

És akkor még nem beszéltünk az egyre barátságtalanabb közhangulatról és a bíróságokat, sőt akár az egyes bírókat és családtagjaikat érintő durva támadásokról a médián keresztül.

Mindez együttesen kihat az egyes bíró jövőképére is, arra, hogy milyen perspektívát lát maga előtt a bírói pályán.

HVG: Elmondása szerint ön sohasem akart vezető lenni. Miért baj az, hogyha egy bíró nem látja a perspektívát maga előtt?

D. E.: Hozzám az ítélkezés valóban mindig közelebb állt, mint az igazgatási tevékenység, de nem is mindenki akar vezető lenni, vagy magasabb bírói állásban kerülni. Az előre lépésre azonban - azonos feltételek mellett – mindenkinek lehetőséget kell biztosítani.

Annak azonban senki számára nincs jó üzenete, ha azt tapasztalja, hogy előmenetele nem feltétlenül csak a szakmai teljesítményétől, hanem más, szubjektív szempontoktól, többek között az OBH elnökének tevékenységéhez való viszonyulásától is függhet. Sajnos az elmúlt években erre is akadt példa.

HVG: Azt például hogyan tudja magában helyre rakni egy bíró, hogy a bírói önigazgatás feje visszaél a törvény által ráruházott hatalommal?

D. E.: Bíróként azt tanultam és azt gyakoroltam, hogy a jogszabályokat mindenkinek – a bírónak különösen - be kell tartania.

Az állampolgároknak, de megkockáztatom, hogy a bíróknak sem jó üzenet, ha a jogszabályokat épp a bíróságon – pláne annak vezetői – szegik meg.

Ennek eltűrése ugyanis a bírói ethost is rombolja.

HVG: Miért nem kéri ezt számon a bírói kar? Miért nem történik semmi? Úgy fejezték le 2011-ben teljes mértékben a teljes bírói kart, hogy senki egy árva kukkot nem szólt. Miközben Lengyelországban valami hasonló miatt tömegek mentek az utcára.

D. E.: Igen, mert ott az emberek egy része felismerte az igazságszolgáltatás függetlenségének fontosságát és ennek látványosan hangot is adott. Sőt a bírók között egyéni, szinte hősies helytállásra is volt példa.

A hazai közeg azonban más. Az összetartás, az egymás iránti szolidaritás sem a társadalomnak, sem a bírói karnak nem tartozott és ma sem tartozik az erényei közé.

2011-ben valóban a sarkunkra kellett volna állnunk, akkor talán másképp alakul az igazságszolgáltatás és a bírák helyzete is.

Ehhez a mostani állapothoz apránként, sok kis megalkuvással jutottunk el.

Az életben ugyan gyakran kell kompromisszumot kötni, de mindig érezni kell, hogy hol az a határ, ameddig az arcvesztés nélkül vállalható. Hiszen az embernek nem is marad mása, csak az önbecsülése, tisztessége és a hitele. Ha ezt akár vezetőként, akár bíróként elveszíti, később nagyon nehéz visszaszerezni.

Polt Péter legfőbb ügyész és Handó Tünde OBH-elnök. Fő a lojalitás?
©

HVG: Egy ilyen bizonytalan légkörben hogyan lehet elfogulatlan ítéletet hozni? Ha egy kezdő bíró fejében ott van az, hogy az ő családi boldogulása, a karrierje függ attól, hogy megfelel-e az általa nem ismert, nem kiszámítható elvárásoknak?

D. E.: Ezen szoktam én is gondolkozni. Mindaz a bizonytalanság, a túlzott - nem feltétlenül szakmai – elvárások, amelyekről eddig szó esett, apránként, mint lassan ölő méreg beépülhetnek a bíró tudatába és idővel a döntéseit is befolyásolhatják. Nem azért, mert ő mindenáron meg akar felelni – bár természetesen ez is előfordulhat -, hanem mert óhatatlanul működni kezdenek benne a fékek, hiszen mindenki szeretne valahogy boldogulni a pályáján.

Ebben látom a legnagyobb veszélyt. Annál is inkább, mert a bírói karból lassan eltűnnek azok a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező bírák, akiktől az egyre fiatalabb korosztályok a bírói függetlenség belső megőrzéséhez szükséges tartást, szakmai igényességet még eltanulhatnák.

HVG: Lehet ilyen körülmények között független igazságszolgáltatásról beszélni?

D. E.: Különbséget kell tenni az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség között. Az utóbbi a bíró belső értéke és akkor is megmaradhat, ha az igazságszolgáltatás függetlensége esetleg kérdésessé válik. A bírót ugyanis döntésében kizárólag a jogszabályok kötik. Annak meghozatalában csak a tényeknek, bizonyítékoknak és a jogszabályoknak lehet szerepe és minden más körülményt – a tárgyalóteremben és azon kívül is – ki kell tudnia zárni. Mindez nem könnyű feladat. Ezt magam is megtapasztaltam a bíróként eltöltött 43 évem alatt. Úgy gondolom azonban, hogy a bírák döntő többsége még ma is így jár el és az adott ügyben a legjobb meggyőződése, belátása szerint dönt. Őszintén hiszek benne, hogy ezt a belső tartást, a bírói függetlenségbe vetett hitet nem lehet olyan könnyen megtörni.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Már 372 ezren haltak meg a koronavírus-járványban

Már 372 ezren haltak meg a koronavírus-járványban

Akadozott a távoktatás, aztán jött a kemény számonkérés a Műegyetem egyik karán

Akadozott a távoktatás, aztán jött a kemény számonkérés a Műegyetem egyik karán

Terjed az ebola is

Terjed az ebola is