Handó vs OBT: "Maga a konstrukció sem állja ki a független igazságszolgáltatás próbáját"

HVG: Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke levélben közölte az Országos Bírói Tanáccsal (OBT), hogy nem tartja törvényesnek a működését, s ezért semmilyen adatot nem ad át az őt ellenőrizni hivatott testületnek. Sőt az általa kinevezett vezetőket arra utasította, hogy találjanak törvénytelenségeket a tanács működésében. Ellehetetlenítheti így a saját munkájának kontrollját?

Hack Péter: Jogilag igen. Az OBH elnökének vannak törvényi kötelezettségei, de semmilyen következménye nincs, ha nem teljesíti azokat. A Velencei Bizottság már az OBH és az OBT létrehozásakor figyelmeztetett, mennyire nem szerencsés, hogy a bíróságok igazgatása – a testületi vezetés helyett – egyetlen személy irányítása alá került. Aki – ahogy az OBT is a szemére veti – érdemi indoklás nélkül nyilvánít eredménytelennek pályázatokat, akaszt meg előléptetéseket, kizárólag az ő személye iránti lojalitásukról ismert vezetőket nevez ki. Ez addig szinte fel sem tűnt, nem okozott működési problémát, amíg az OBT „aludt”, vagyis nem látta el a feladatát, azóta viszont, hogy ez megváltozott, és a bírák új összetételű OBT-t választottak, az elnök szinte bandaháborúra emlékeztető módszerekkel küzd az őt ellenőrizni hivatott testület tagjai ellen. Miközben neki a bírói szervezeten belül szakmai alapon nincs legitimációja, hiszen a megválasztása során a politika semmilyen szakmai fórum véleményét, támogatását nem szerezte be. Az elnök jogi értelemben tisztán politikai kinevezett. Ez az állapot nagyon rossz a bíróságoknak.

Reviczky Zsolt

HVG: Ezek és például a tervbe vett különbíróságok felállítása után lehet-e még egyáltalán az igazságszolgáltatás függetlenségéről beszélni?

H. P.: Több jel mutat arra, hogy a Fidesz másként gondolkodik a hatalmi ágak függetlenségéről, mint ahogy a rendszerváltást követő jobb- és baloldali kormányok. Sokan mondják, hogy a bíróságok tartanak ki a legtovább, hiszen az utóbbi években számos, a kormány érdekeivel ellentétes ítélet is született. Láthatóan nem szűnt meg tehát egyik pillanatról a másikra a nagyon erős és független bírói ethosz, ami 1990 és 2010 között meghatározó elem volt a bírók saját ön- és pályaképében, de aki ma a bíróságokon előre akar lépni, annak a sorsa egy az egyben az OBH elnökének kezében van. Ugyanez vonatkozik arra is, ha valaki vezető akar lenni a bíróságon belül. Aki előre szeretne jutni, annak most az OBH-elnök kegyeit kell keresnie, ezzel tudja érdemben növelni a saját esélyeit. Ha viszont szembemegy vele, az egész pályáján nehéz helyzetbe kerül. A bírókat is el lehet lehetetleníteni.

HVG: Mi félnivalója lehet egy járásbírósági bírónak az OBH elnökétől? Hisz nagyon távol állnak egymástól.

H. P.: Az OBH elnöke csak a pályázatok egy részénél vétózhat – ez is eléggé közvetlen veszély, ami az utóbbi években többször meg is történt. Az általa kinevezett helyi vezetők viszont „ellenség–barát felismerő rendszert” is ki tudnak alakítani. A barát kategóriában lévőknek sima az útjuk, miközben az ellenség kategóriába soroltakat folyamatosan elkaszálják. Nagyon sok bíróságon nem automatikus az ügyek „kiszignálása”, hanem a felettesek osztják ki a bírákra az ügyeket. Ez azért lényeges, mert a bírói teljesítményt tulajdonképpen két dolgon mérik: az egyik, hogy havonta hány ügyet fejez be, a másik, hogy hányat helyeznek hatályon kívül, és utasítják a bíróságot új eljárásra. Egyetlen vastag aktával el lehet érni, hogy az adott bíró semmi mással ne tudjon foglalkozni, és a statisztikából úgy tűnjön, mennyire nem hatékony a munkája. Az ügyek súlya is eltérő. Ilyen értelemben a beosztott bírók a szignálásnál ki vannak szolgáltatva a felettesüknek. De a helyi vezető dönthet arról is, hogy kinek a pályázatát, azaz a karrierjét támogatja. A bírói fizetések a szervezeti hierarchiában elfoglalt helytől függenek, nem a munka színvonalától. Persze ideális esetben a színvonalas munkát végzők tudnak a hierarchiában előbbre jutni, de az elnök kritikusai szerint jelenleg nem ez a meghatározó.

Reviczky Zsolt

HVG: Az OBH elnöke félévente beszámol az Országgyűlésnek, ezek rendszerint sikerjelentések. E szerint a bíróságok sokkal több ügyet fejeznek be annál, mint amennyi beérkezik, tehát javul a hatékonyság, javulnak a személyi és a tárgyi feltételek. Ehhez képest mit számít, hogy valakiből nem lett ítélőtáblai bíró, pedig az szeretne lenni?

H. P.: Az OBH-nak kétségtelenül vannak felmutatható eredményei, és ezek mellett valóban eltörpül, ami egy-egy emberrel történik. A kérdés az, hogy a vitatott kinevezések és az utóbbi nyolc év eseményei hogyan befolyásolták az egyes bírók jövőképét. Még a kommunista alkotmány is rögzítette, hogy a bírák függetlenek, de minden bírói előléptetéshez a pártbizottság hozzájárulása kellett, és ha a bírók politikailag nem „megfelelően” jártak el, akkor a pártbizottságok nem támogatták az előléptetésüket. Most a fiatalabb bírók komolyan megtapasztalhatják, hogy ha valaha felsőbb bíróságnál akarnak ítélkezni, ahhoz a mindenkori OBH elnökével kell jó viszonyban lenniük. Ez gyilkos kór, olyan, ami felemészti a bírósági szervezeten belül az egyéni bíró függetlenségének ethoszát.

HVG: Handó Tünde azzal védekezik, amikor a kinevezési gyakorlatát éri kritika, hogy ő mindent a törvények szerint tesz, a kinevezésekért pedig ő tartozik felelősséggel. Ráadásul – mondja ő – a hatáskörébe tartozó kinevezések alig 2 százalékáról van vita. Nincs igaza?

H. P.: Túl a személyi problémákon, maga a konstrukció is olyan, ami nem állja ki a független igazságszolgáltatás próbáját, így a nemzetközi kritikák szerint sincs rendben. Az európai jog szerint a bírói függetlenség szempontjából problémás, hogy politikai kinevezett dönthet szabadon, érdemi korlát nélkül. Ezért kellett vétójogot adni az OBT-nek, amit viszont – ahogy arról az imént már beszéltünk – az OBT szerint Handó ellehetetlenített. A probléma nem csupán elvi, hanem nagyon is gyakorlati: az európai jogot közvetlenül alkalmazzák a helyi bíróságok is, az EU-együttműködés keretében pedig a magyar bíróságok ítéleteit Európa-szerte törvényesnek fogadják el. Ha azt mondanánk, hogy nem engedünk ebbe beleszólást, akkor az európai országok is mondhatnák azt, hogy ők viszont nem tartják függetlennek és pártatlannak a Magyarországon működő bíróságokat, ezért a magyar ítéleteket nem hajtják végre. Ez súlyos hátrányt okozna az országnak. Gondoljon csak bele: nemrég volt egy olyan ügy, ahol Magyarország nem adott ki egy állampolgárt (Hernádi Zsoltot, a Mol vezérét – a szerk.), arra hivatkozva, hogy egy másik EU-tagállamban, Horvátországban az illető nem részesülne tisztességes eljárásban.

Reviczky Zsolt

HVG: Milyen esetben merülhet fel a tisztességes eljárás hiánya?

H. P.: Ahhoz, hogy valamilyen jogsérelem hivatkozási alap lehessen az uniós jogi fórumokon, nem elég pár egyedi, vitatott eset, a problémának szisztematikusnak és rendszeresnek kell lennie. Ez – az előző példával élve – azt jelenti, hogy Magyarországnak a jövőben minden horvát kiadatási kérelmet meg kellene tagadnia, hiszen úgy ítélte meg, hogy Horvátországban rendszeresen és szisztematikusan sérül a tisztességes eljárás követelménye. De a magyar bíróságok is kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy miután Luxemburgban vagy Strasbourgban megállapítják a rendszeres és szisztematikus jogsértést, akkor az európai országok sem fogják teljesíteni a magyar bíróságok ítéleteit vagy megkereséseit, például nem adják ki az általunk körözött bűnözőket. Még olyanokat sem, amilyen az a szexuális erőszakkal gyanúsított afgán férfi, akit a minap Ausztriában fogtak el. A független bíráskodással kapcsolatos problémában minden magyar állampolgár érintett, az is, aki épp nem pereskedik.

HVG: Ön szerint közvetlen veszély ez a „karanténba” kerülés?

H. P.: Ezt nehéz megítélni. A Sargentini-jelentés kétharmados elfogadása és a jogállamisági eljárás is olyasvalami, amit öt éve még nagyon kevéssé tartottunk reálisnak. Nagy kérdés, hogy a 7. cikk alkalmazásánál milyen súllyal merül fel a bíróságok függetlenségének kérdése. Jelenleg a magyar piacon befektetőként jelen lévő nyugat-európai cégeknek a magatartásából úgy tűnik, hogy ők elégedettek azzal a jogi környezettel ami körülveszi őket, és amelynek a bíróságok működése is része. Ha ezek a befektetők átértékelnék a helyzetet és visszafognák a befektetéseiket, akkor ez a politikát is lépésre kényszerítené.

A cikk eredetileg a HVG 2018/40. számában jelent meg.