Az olasz Liga párt megerősítette pártelnöki tisztségében Matteo Salvinit
Ő volt az egyedüli jelölt.
Ő volt az egyedüli jelölt.
Készítettünk néhány kalkulációt egy négyfős családdal, 12 év fölötti gyerekekkel számolva. A legolcsóbb kempingezős megoldás is több mint 620 ezerre jön ki, de a legtöbb úti cél inkább 800 ezer és 1,3 millió forint között érhető el.
Több mint 500 filmes írt alá egy nyílt levelet, amelyben ötven-, akár közel százéves múltra visszanyúló mozi bezárása ellen tiltakoznak.
Bár a kormány korábban azt állította, hogy kikötőt vásárolt 2019-ben Triesztben, valójában még csak most kezdik építeni a létesítményt, 50 ezer köbméteres feltöltéssel indul a munka. Ettől várják, hogy jobban tudunk exportálni, majd valamikor 2028-ban.
Kikérik maguknak, hogy „kávéivó, spagettizabáló maffiózók” lennének.
A Noname057(16) csoport zokon vette, hogy Sergio Mattarella államfő a III. Birodalomhoz hasonlította Putyin államát.
Az olasz újságíró-szövetség az ügyészségnél tett panaszt, miután a kormány nem volt hajlandó válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdésekre.
Egyelőre annyit tudni, hogy a robbanás a hajótesten kívül történt.
Átalakított autókban vitték át az aranyat a határon, az ékszereket, tömböket, érméket aztán Németországban adták el.
A hatóságok válaszának tekinthető a kedd reggeli rendőrségi akció, amelyben Palermóban és területén a Cosa Nostra több mint száznyolcvan tagját vették őrizetbe.
Az egyikük egymillió eurót utalt.
Az autóbalesetet szenvedő nő súlyos fejsérüléssel került kórházba. Nagyon ritkán ingerekre is reagált.
Hogy milyen mélységben, azt még vizsgálja az olasz geofizikai intézet.
Matteo Bruni szóvivő tájékoztatása szerint a 88 éves egyházfő napok óta beteg.
Két másik ember is a fedélzeten volt.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Péterfy Gergelynek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: tűzgolyó, hazugságvírus, hibahatártalan, debilizál, miniszterhumor.
A dél-olaszországi Bari kikötőjébe érkezik meg szombat este az a negyvenhárom bangladesi és egyiptomi, akinek a bíróságok ismételten nem engedélyezték a kihelyezését albániai táborokba. Giorgia Meloni konzultációt indított a migrációról.
Azért indítottak eljárás Meloni ellen, mert hazaszállították Tripoli rendőrparancsnokát, a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsa ellenére.
Olaszország újraindítja a partjaira érkező illegális bevándorlók Albániába szállítását, ahol táborokban helyezi el őket, amíg az olasz hatóságok elbírálják menedékkérelmüket és elrendelik a kiutasításukat vagy befogadásukat. A migránsok áthelyezése a haditengerészet hajójával történik.
Egy szabálytanul előző autós gázolta halálra Sara Piffert.