Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Hatalmas feladatot kapott mindenki, aki Rómában és környékén a turizmusból él: pár óra alatt kellett felkészülniük arra, hogy Ferenc pápa temetése és az utód megválasztása közötti időszakban milliók utaznának oda az egyébként is óriási tavaszi turistatömegen felül.
Meghalt a pápa – ez pedig azt is jelenti, hogy a következő egy hónapban az egész világ Rómára fog figyelni. A katolikus egyházfőt szombaton temetik el, utána várhatóan május 5-10. között kezdődik el a konklávé, nem sokkal később pedig már az új pápa beiktatását fogják figyelni. Ami – hangozzon ez bármilyen rosszul is egy olyan napon, amikor vallásos emberek milliárdjai gyászolnak világszerte – hatalmas kihívást is jelent: Rómának és Olaszországnak nagyon gyorsan fel kell készülnie arra, hogy a normál tavaszi turistaáradaton felül milliós nagyságrendű tömeg fog odautazni, előbb gyászolni, aztán ünnepelni.
Magának az egyháznak rég előkészített protokollja van, mit kell tenni a pápa halála és az utód megválasztása közötti időszakban. Igazából más feladatuk nincs is az egyházi vezetőknek, mint ezt az adott kor új kihívásaihoz hozzáigazítani. 2005-ben például az volt újdonság, hogy szinte minden korábbinál gyorsabban tarthatták meg a pápaválasztást, hiszen II. János Pál úgy rendelkezett, hogy a sokkal jobb nemzetközi közlekedés miatt az ő halála után elég legyen már csak 15-20 napot várni, addig minden választó oda tud érni Európán kívülről is. 2013-ban pedig a korral haladva már nem volt elég, hogy bezárták a Sixtus-kápolnát a választás alatt, hanem jelblokkolókat tettek köré, és meg is tiltották, hogy a bent ülők twitterezzenek, nehogy a zárt választásról bármi kiszivárogjon.
Sokkal nehezebb dolguk van a polgári hatóságoknak és mindenki másnak, aki bármit is szervezne ilyenkor Olaszországban.
Róma városvezetése például a pápa halálának reggelén a húsvéti ünnepségek mellett még egy nagy bulit kellett, hogy villámgyorsan lefújjon: az ősi hagyomány április 21-ét tartja számon Róma alapításának dátumaként, amire napokig tartó ünnepségsorozattal készült a város, de nyilván minden rendezvényt lemondtak.
Nagyon gyorsan reagáltak a légitársaságok is, az új pápaválasztás várható napjaira a legtöbb fapados társaságnál már most kétszeres-háromszoros áron lehet Rómába tartó repülőjegyet venni
az előtte és utána lévő időszakhoz képest (a temetésre szintén, de négy nappal előre akkor is drága lenne a jegy, ha egy egyszerű tavaszi hétvége volna) – legalábbis Nyugat-Európából. A Budapestről induló járatoknál nem látszik még ilyen áremelkedés. Persze ez sem szívtelenség, csak kereslet-kínálat: amikor sokan utaznának, drágább lesz a jegy.
Amikor XVI. Benedek (a Ferenc előtti, de halála előtt csaknem tíz évvel lemondó pápa) meghalt, akkor nagyjából 200 ezren mentek el a ravatalához. Mindezt úgy, hogy 2022 szilveszterén halt meg, január 5-én temették el, tehát egy olyan időszakban történt mindez, amikorra szállást és utazást szervezni, főleg Olaszországon kívülről, nagyon nehéz volt.
Sokkal precízebb összehasonlítási alap, hogy 2005-ben, a II. János Pál halála utáni napokban hárommillióan utaztak Rómába, 2013-ban, a XVI. Benedek lemondása utáni márciusi pápaválasztás és az év vége között 6,6 millióan mentek el azokra az eseményekre, amelyeken az új pápát láthatták – most is hasonló nagyságrendű számokról szólnak a becslések.
Nem csoda, hogy az utazásszervezők már most azt ajánlják: aki a temetésre vagy a pápaválasztásra utazna, inkább foglaljon repjegyet valamelyik észak-olaszországi városba, sőt akár Svájcba vagy Ausztriába, és onnan vonatozzon át.
2013-ban, amikor Ferenc pápát megválasztották, egyetlen év alatt 4,6 százalékkal nőtt az Olaszországba utazó külföldiek száma, és azoké is megugrott, akik az ország más részeiből mentek Rómába. Ebben már akkor nagyon nagy részt tulajdonítottak a szörnyű szakmai szlenggel „pápahatás” nevet kapó jelenségnek. Ez pedig egész váratlan problémákat is felvetett: Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum akkori igazgatója például úgy nyilatkozott, hogy amikor 30 százalékkal több látogatójuk volt, mint az előző évben, már attól félt, nehogy a kiállított tárgyaikban kárt tegyen a túl sok látogató lehelete miatt a szokásosnál párásabb levegő.
A turisztikai látványosságok nagy része azért a következő hetekben is nyitva lesz. A Vatikáni Múzeum sok látogatóra készül, egy vatikáni utakat szervező iroda már arról írt: készen vannak a tervek arra, hogy a nyitva tartó turistalátványosságokhoz milyen, a szokásostól eltérő útvonalon viszik oda az utazókat, hogy a temetés, illetve a pápaválasztás előkészületeit ne zavarják. A Szent Péter-bazilika ideiglenesen bezárt a pápa halála után, a temetést megelőző napokban majd csak a ravatal elé lehet ott vonulni, utána viszont már nyitva tartják. Természetesen a Sixtus-kápolnába a konklávé közben és az azt megelőző nagyjából egy hétben turisták nem léphetnek be, szinte minden más látványosság viszont látogatható marad. A kivétel a Vatikáni Kertekben vezetett túra, ezeket biztonsági okokból felfüggesztik majd.
Az sem túl meglepő, hogy Róma központi részein már most is gyakorlatilag lehetetlen szállást találni – ez így lenne valószínűleg egy normális tavaszi időszakban is, de most még nagyobb lett a kereslet,
az utolsó szabad szobák akkoriban kelnek el aranyáron, amikor bejelentik a konklávé hivatalos dátumát.
A fővárosi szobaárak nagyon csúnya elszállását épp a szűkös határidő gátolhatja meg: aki április végére vagy május első felére tervezett oda utazni, az mostanra már rég lefoglalhatta a szállását, a legtöbb hely már most teljes, vagy a telt házhoz nagyon közeli kapacitásra készül. Úgyhogy, aki most még a temetésre és a pápaválasztásra utazna, az a kevésbé frekventált helyeken válogathat, az ottani árakat persze felnyomva.
Róma már egyébként is úgy tervezte az idei évet, hogy a szokásosnál sokkal több látogató érkezzen a vallás miatt: 2024 karácsonya és 2026 vízkeresztje között szentévet hirdettek meg, amelyre 30-35 millió zarándokot várnak. Azért, hogy ne lehessen teljesen pofátlanul lehúzni őket, viszont a szállásadók is jó üzlethez jussanak, az AirBnb már korábban megállapodott az olasz hatóságokkal és a Vatikánnal is (sőt, jelezték, hogy a 2026. februári milánói téli olimpia szervezőivel is együttműködnének).
Az eredeti terv az volt, hogy minél több katolikus látogatónak ajánlják a Róma központjából távolabbi, nem annyira frekventált templomokat és zarándokhelyeket, osszák el egy kicsit egyenletesebben a tömeget és járjanak jól a fővárostól messzebb élő szálláskiadók is – nyilván ez most részben borul, hiszen nem mondhatják egy pápaválasztásra érkező ünneplőnek azt, hogy ugyan menjen már el inkább ötven kilométerrel arrébb egy falusi templomba.
Nagy forgalomra és hatalmas leterheltségre készül minden olyan vállalkozás is, amelyik a turistákból él, legyen szó akár az éttermekről, akár szuvenírboltokról. Ezeknél most általában úgy számolnak: arra a szintre fog felugrani a forgalom és a munkamennyiség is, mint amilyet a hétvégéken és a nyári főszezonban tapasztalnak.
Aki nem a vallás miatt utazna, azt egyelőre arra kérik a helyiek és az utazásszervezők, hogy nagyon figyelje, változnak-e a programok. Valószínűleg a gyász időszaka után minden más nem egyházi rendezvény úgy megy tovább, ahogy eredetileg is tervezték volna, de a nagy tömeg miatt hosszabb sorbanállásokra és döcögősebb utazásokra kell felkészülni. És persze arra is mindenkit figyelmeztetnek, hogy tartsa magánál a személyes okmányait, mert a szokásosnál jóval szigorúbban figyelnek oda a hatóságok a temetés, majd a pápaválasztás alatt a közbiztonságra is.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.