Párbeszéd: A kormány a kórházakra és az orvosokra hárítja a felelősséget
Az ágyfelszabadítások kapcsán közölte Rétvári Bence, hogy ha a beteget kezelőorvosa hazaengedte a kórházból, a további állapotáért, kezeléseiért a háziorvosa felelős.
Az ágyfelszabadítások kapcsán közölte Rétvári Bence, hogy ha a beteget kezelőorvosa hazaengedte a kórházból, a további állapotáért, kezeléseiért a háziorvosa felelős.
Szabó Tímeát megihlette Németh Szilárd akciója.
Csak azoknak kellene vizsgázni, akik jobb jegyet akarnak – mondta Tordai Bence.
A koronavírus-válság különleges megoldásokat kíván, de nem bizonyítja a feltétel nélküli alapjövedelem szükségességét. A Momentum szakértője vitába száll a párbeszédes Tordai Bencével, akinek cikke a minap jelent meg itt, a hvg360-on.
Az új koronavírus olyan súlyos világjárványt okoz, amilyet emberöltők óta nem látott a világ. De a nyomában járó gazdasági összeomlás és társadalmi válság is legalább annyi szenvedést hoz, mint a járvány maga. Vélemény. (Az írásra reagáló ellenvéleményt is talál a cikkben.)
Már az is nagy szó volt, hogy tárgysorozatba vették, de most a Ház elé kerül a javaslat, és vitáznak róla.
Az Azonnali a két zöld párt politikusait kérdezte, akik nyitottnak mutatkoztak a szorosabb együttműködésre.
A Momentum nem érti, hogyan beszélhet Orbán klímavédelemről, a DK és az LMP előre egyeztetett kérdésekről ír, az MSZP tanácsot adott a miniszterelnöknek, míg a Jobbik azt szeretné tudni, hogy új tanácsadói vannak-e a kormányfőnek.
De egyelőre semmi konkrétum. Molnár Zsolt szerint azonban közös lista lesz.
A párt törvénymódosítást kezdeményez.
Jelentősen szűkítette az ellenzék mozgásterét a Fidesz a most elfogadott törvény- illetve házszabálymódosítással, pontokba szedtük a fő változásokat.
Gránitszilárdságú.
A kormánypártok először megüzenték, majd meg is szavazták, hogy az ellenzéknek kuss a neve. A parlament keddi ülésén módosították a Házszabályt és az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő törvényeket. Innentől sokkal nehezebb lesz az ellenzéki politikusoknak a parlamenti patkóban.
A Párbeszéd politikusa szerint Orbán totális diktatúrát álmodott meg.
Az eddig is lehetett sejteni, hogy a Párbeszéd miatt akarja szigorítani a kormány a frakcióalakítás szabályait, most már be is vallották.
Az ellenzéki szimpatizánsok elsöprő többsége az uniós tagság mellett van, míg a fideszeseknél ez az arány jóval rosszabb.
A kormánypárt ugyanígy tett a Párbeszéd javaslatával is.
A Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke azt kéri, hogy vizsgálják meg és haladéktalanul kezdeményezzenek kötelezettségszegési eljárást a kormány ellen a felhatalmazási törvény miatt.
Elbocsátási stop, luxusberuházások leállítása – sorra reagálnak az ellenzék pártjai a kormányzati bejelentésre.