#Telenor


30 kreditpontnyi jó hírrel szolgál a tanároknak a Telenor
 

30 kreditpontnyi jó hírrel szolgál a tanároknak a Telenor

A Telenor idén ötödik éve futó HiperSuli digitális oktatási programja mostantól az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által akkreditált tanárképzés formájában érhető el minden pedagógus számára. A képzésben részt vevők a HiperSuli eddigi összegyűlt pedagógiai tapasztalataira épülő módszertanokat sajátíthatják el, így a digitális eszközöket és az internet használatát napjaink valós igényeire építve emelhetik be tanári munkájukba. A képzés teljesítéséért 30 kreditpont jár.

hvg.hu hvg.hu






Már nem is tudjuk, mihez kezdenénk ügyfélszolgálatok nélkül
 

Már nem is tudjuk, mihez kezdenénk ügyfélszolgálatok nélkül

Bár az ügyfélszolgálat szóról sokaknak elsőre a már kívülről fújt várakoztató zene ugrik be, érdemes belegondolni, hogy hány órányi sorban állást úsztunk már meg életünk során a különféle ügyfélszolgálatok munkatársainak, na meg persze a technikának köszönhetően. Lássuk, mi mindenre volt szükség ahhoz, hogy ma már akár egy robot segítségével is gyorsan és hatékonyan intézhessük az ügyeinket.

Telenor Telenor







Ezért jó, ha előveheti a gimis diák a telefont az iskolai tanórán
 

Ezért jó, ha előveheti a gimis diák a telefont az iskolai tanórán

Ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, mára már mindennapos gyakorlat: egyre több tanár használ a tanórák keretében okostelefonos alkalmazásokat, amelyek a diákok számára a tananyagot érdekesebbé, az órát interaktívabbá teszik. Friss felmérés mutatja meg az okostelefon használat előnyeit.

hvg.hu hvg.hu





És akkor a Telenor kiadott egy új... karkötőt
 

És akkor a Telenor kiadott egy új... karkötőt

Viselhető érintésmentes fizetési megoldással bővült a Telenor pénzügyi szolgáltatásainak köre. A Wallet karkötővel okostelefon nélkül is gyorsan, egy mozdulattal fizethetünk az érintésmentes POS-termináloknál – ugyanúgy, mint egy PayPass bankkártyával.

hvg.hu hvg.hu