Az állam fél év alatt 19 ezer milliárd forintot költött
A bevételek szépen pörögtek, a kiadások közt kevesebbet vitt el az államadósság finanszírozása, a beruházásokon pedig még mindig spórol az állam.
A bevételek szépen pörögtek, a kiadások közt kevesebbet vitt el az államadósság finanszírozása, a beruházásokon pedig még mindig spórol az állam.
HVG
Magyarország a kormány és Brüsszel jogállamisági vitája miatt még mindig nem fér hozzá az uniós források jelentős részéhez, júliusban mindössze 5 milliárd forint érkezett. Az uniós programok deficitje 1144 milliárd forintra nőtt. A költségvetés bevételi oldala a lakosságot közvetlenül és közvetetten érintő adók miatt áll jól.
HVG
A nemzetgazdasági tárca továbbra sem aggódik az idei költségvetés miatt, szerinte a büdzsé stabil, és a kormány fenntartja a szigorú fiskális fegyelmet.
HVG
A költségvetés bevételi oldala időarányosan majdhogynem jól teljesült. Nagy probléma (ezermilliárd forintos lyuk) van az uniós programoknál. A második fél évben az új kedvezmények miatt elmaradás várható az szja-ban is. Az államadósság fél év alatt 3,8 ezer milliárd forinttal nőtt úgy, hogy – a limit fölé emelt – devizaadósság még szépített is az eredményen a forint erősödése miatt.
A kormány az idei költségvetési hiányt is elengedi. A bejelentéssel csak addig vártak, amíg lement a nagy nemzetközi hitelminősítők tavaszi értékelési köre, és amíg kiderült, hogy Brüsszel felfüggeszti a túlzottdeficit-eljárást. Az államadósság-kezelő ezermilliárd forinttal növeli a devizatartozást – ha már az infláció miatt úgysem lehet engedni a forint leértékelődését.
Március végére 2,55 ezer milliárd forint lett a költségvetési hiány. Az éves terv 4,12 ezer milliárd forint. Az államadósság kamatterhei három hónap alatt 1,55 ezer milliárd forintot vittek el.
A forint erősödése 422 milliárd forinttal szépítette a devizaadósság értékét, az államadósság így csak 2 ezer milliárd forinttal nőtt két hónap alatt. A(z inflációkövető) állampapírok hozamfizetései elvittek közel ezer milliárd forintot, a 13. havi nyugdíj közel 500 milliárd forintot. Február végére összejött az éves hiányterv 40 százaléka, de a cél teljesíthető lehet, az adóbevételek (pl. áfa, jövedéki adók, szja, illetékek) szépen folynak be.
Az államháztartást jelentős állampapírhozam-fizetések és a 13. havi nyugdíj is terhelte februárban. A hiány két hónap alatt 1,7 ezer milliárd forint – az éves terv 4,2 ezer milliárd forint.
HVG
Az idei évet tekintve 2,6 ezer milliárd forint plusz kiadást jelentene, ha Magyarország a GDP-je 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítaná, ahogy Donald Trump követeli. 2038-ban a GDP 2 százaléka és 5 százaléka közt már 5,6 ezer milliárd forint lesz. A NATO biztosan emelni fogja a védelmi kiadások célértékét, de biztos, hogy nem 5 százalékra.
A kormány alá tartozó központi költségvetés 166 milliárd forintos hiányt hozott össze, miközben az első hónap még pluszos szokott lenni. Az adóbevételek 12,5 százalékkal nőttek.
HVG
Az áfabevételek 2024-ben messze elmaradtak a tervezettől, ezt nagyrészt kompenzálták más, például a tranzakciós illeték emeléséből származó bevételek. A kiadási oldalon a tervezettnél sokkal több ment el állami bevásárlásokra (például a ferihegyi reptérre), állami beruházásokra, a határon túli magyarokra. A forint árfolyamának gyengülése 1,1 ezer milliárd forintot vitt el. Lakástámogatásokra és családtámogatásokra a tervezettnél kevesebbet költöttek.
Az eredeti törvényi hiánycélokat jócskán elvétette a kormány: 2,5 ezer milliárd forint helyett 4,1 ezer milliárd forint lett a hiány, GDP-arányosan 2,9 százalék helyett 4,8 százalék. Még az emelt hiánycélt sem sikerült teljesíteni, az ugyanis 4,5 százalék volt.
HVG
Az Országgyűlés úgy szavazza meg a büdzsét, hogy abban szerepel a Pénzügyminisztérium fejezete. Ám a tárca január 1-én már nem fog létezni. Valószínű, hogy a kormány rögtön az országgyűlési elfogadása után rendelettel módosítja a költségvetést.
Brüsszelben megnyíltak a pénzcsapok, és az állami pénzalapok is többlettel zártak. Az éves deficit viszont még mindig több mint 2600 milliárd forint. A hír után az euró benézett 401 forint alá.
hvg.hu
Nem a 2008 óta befagyasztott családi pótlék miatt szállt el az augusztusi hiány, de még csak nem is az államadósság kamatfizetései miatt. Tavaly augusztushoz képest egyebek mellett jóval több kiadás volt közelebbről meg nem határozott minisztériumi előirányzatokon, illetve többet vitt el a határon túli magyarokat támogató Bethlen-alap.
Amíg újra nem osztja a lapokat a kormányfő, nincs esély arra, hogya magyar gazdaság vetekedő és vitatkozó csúcsvezetői kiegyezzenek, ami bizonytalanságban tartja az üzleti élet szereplőit és a lakosságot is.
Egyre-másra küldi a rossz üzeneteket a kormányzat a befektetői és hitelminősítői köröknek. Ezek egyike az egymilliárd eurós kínai hitel elhallgatása, miközben az ázsiai ország nyomulásával büszkélkedik.
A kormánynak októberig kell beterjesztenie az Európai Bizottság elé azokat a terveket, amelyekkel négy éven belül három százalék alá csökkentenék az államháztartási hiányt, miután túlzottdeficit-eljárás indult Magyarország ellen.
hvg.hu
Ahogy várható volt, a választások után a kormány megszorításokat vezet be. A gazdaság döcög, a költségvetési hiány június végén már 2 656,4 milliárd forint volt, ami az eredeti éves előirányzat 105,6 százaléka. A kormány 400 milliárd forint pluszbevételt vár az idei évre a bejelentett megszorításoktól.
Miután április végére sikerült túlteljesíteni az egész évre tervezett költségvetési hiányt, májusban összejött némi többlet. A halmozott hiány ezzel együtt még mindig meghaladja az éves tervet – legalábbis az eredetit, ahhoz képest a kormány már adott magának még 1,5 ezer milliárd forint mozgásteret.
hvg.hu