Villanyautók és hibridek nyomulnak: így változott az autópiac itthon és Európában
Az eladások több mint harmada már a hibrid autóké.
Az eladások több mint harmada már a hibrid autóké.
Az előrejelzések szerint egyértelmű, hogy a környezeti aggodalmak ellenére folytatják diadalútjukat a hobbi- vagy városi terepjárók. A vásárlók elsősorban a kis és közepes méretű kocsikat keresik. A konnektorból tölthető plugin hibridek is jól fogynak majd.
Összegyűjtöttük a világszerte, így a magyar vásárlók körében is népszerű SUV kategória néhány fontos új modelljét, melyek a piac mozgatórugói lehetnek a közeljövőben.
Egy magyar cég kerül lengyel kézbe. Legalábbis papíron.
Érdekes jövőkép: úgynevezett Havanna-effektus jöhet Európában.
A névadó márkán kívül a Rolls-Royce és a Mini is rosszabbul teljesített, mint egy évvel korábban.
Sosem fogyott még olyan sok Lamborghini, mint tavaly.
A japán gyártó tavaly minden korábbinál több új autót értékesített Magyarországon.
A tisztán elektromos autók piacrésze még a jelentős növekedést követően sem éri majd el a 17 százalékot.
Az első féléves adat több mint 35 százalékkal nőtt meg az előző év első hat hónapjához képest.
Az első félév rekordot döntött a használtautó-piacon, és várhatóan az év egésze is új rekordot hoz majd. A külföldi használt autók drágák, a forint gyenge, vagyis drága az import. Sokan most pótolják az évekig halasztott autóbeszerzést.
A hazai autópark átlagéletkora 15,6 év.
Tíz-tizenöt százalékkal olcsóbbak ma az új autók, mint egy éve voltak.
Állami támogatás hiányában már nem olyan vonzók a lokálisan zéró emissziós modellek, mint korábban.
A kínai személyautó piacot egyértelműen a BYD dominálja, melyet jelentős távolságból követ a FAW-Volkswagen és a Geely.
A magas infláció és a gazdasági visszaesés közepette tovább zsugorodott az újautó-piac, az autópark életkora tovább nőtt.
A tavalyi év egészében az EU legrosszabbul teljesítője volt a magyar piac.
A későbbi könnyű eladhatóság miatt az igazán izgalmas fényezéseket nagyon kevés vásárló meri bevállalni.
A Teslától a Mercedes C-osztályig – elég változatos a lista.
Már több részben vagy teljesen elektromos új személyautó fogy Magyarországon, mint belső égésű motoros.