Ismerősének segített elköltözni erőszakos élettársától, eltörték az orrát
A dulakodás közben egy ostor is előkerült tavaly nyáron.
A dulakodás közben egy ostor is előkerült tavaly nyáron.
hvg.hu
A házkutatások során nyolcszáznál is több régészeti leletet foglaltak le az ókori Görögország, illetve Róma korából.
MTI
Janice Nixet 2022-ben jelentette fel a kislány bátyja, akivel a nő szintén kegyetlenkedett.
HVG
A sajtot szállító kisteherautó sofőrje azt mondta, megsemmisíteni viszik a lejárt sajtokat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Adathalász e-maillel verték át: megadta a bankkártyaadatait, amikkel néhány óra múlva már Egerben vett mobiltelefont egy ismeretlen.
HVG
Az idei Sziget Fesztivál egyik fő headlinere akár több évtizedre is börtönbe kerülhetett volna.
hvg.hu
Hónapok óta osztott, droggyanús sárga port találtak nála.
HVG
A Debreceni Járási Ügyészség a férfit súlyosabban minősülő hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja.
HVG
Vagy jól titkolják, vagy tényleg nem jutottak semmire egy év alatt a rendőrség és a NAV nyomozói, akik az után vizsgálódnak, hogy a Covid-tesztek milliárdos állami megrendelésén magukat degeszre kereső fideszes kötődésű cégek később hogyan fantomizálódtak.
A szakértőnek, aki az eszközöket ellenőrizte, enyhítették a büntetését.
MTI
A fiúnak korábban öngyilkosságról is voltak bejegyzései, állította, hogy utálja az iskolát és az osztálytársait, akik viccelődtek rajta. A rendőrök a házkutatáskor szúró-vágó eszközöket is találtak a lakóhelyén.
hvg.hu
A pár a lakásukban italozott, majd vitatkozni kezdtek, ezután támadta meg a nő a férfit, aki belehalt a sérülésekbe.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A hasi fájdalomra panaszkodó férfit a háziorvoshoz irányították.
HVG
A legfőbb ügyész is megerősítette, hogy a végrehajtói kar volt elnöke továbbra is jelentős jövedelemmel rendelkezik.
HVG
Az áldozat hozzátartozói tavaly májusban jelentették be az eltűnését, a gyilkost hónapokkal később kapták el a rendőrök bűntársával együtt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A metanollal szennyezett alkoholt egyesek vélhetően közép-ázsiai tulajdonú étteremben, a piaci ár alatt szerezhették be.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Első fokon két év börtönre ítélte a bíró K. Zoltánt, a büntetést három évre felfüggesztették. Az ügy viszont tovább folytatódik, mivel a vádlott és az ügyészség is fellebbezett.
hvg.hu
Tristan és Andrew Tate ellen szexuális zaklatás, szervezett bűnözés, emberkereskedelem és pénzmosás miatt emeltek vádat a román hatóságok.
HVG
Jó ötletnek tűnt mindkettő.
HVG
A két elkövető közül az idősebb már 14 éves, így büntethető, őt rongálással gyanúsították meg.
HVG