Hét éve nem regisztráltak annyi bűncselekményt Magyarországon, mint 2024-ben – írja a G7 a KSH adataira hivatkozva.
2021 óta az elkövetett bűncselekmények száma másfélszeres növekedést produkált. Ez azért is szembetűnő, mert az előző évtizedben látványosan csökkenő pályán volt a bűnözés, ami most indult újra növekedésnek.
A növekedést elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények, ezen belül is a csalások és a lopások számának látványos emelkedése okozza. Ebből a két bűncselekményből együttesen 60 ezret követtek el tavaly, közel kétharmadával többet, mint a három évvel korábban mért mélyponton.
Ennek a portál szerint két oka lehet. Egyfelől magyarázza a romló gazdasági helyzet, másfelől statisztikai oka is van. A kormány ugyanis az elmúlt 12 évben nem változtatott a szabálysértési értékhatáron: a vagyon elleni cselekmények 2012 óta 50 ezer forintos értékhatár felett minősülnek bűncselekmények.