Nem fogadták el Jakab fellebbezését, marad a közel 10 millió büntetés
Jakab Péter kérte, hogy állítsák össze a tiltott szavak jegyzékét.
Jakab Péter kérte, hogy állítsák össze a tiltott szavak jegyzékét.
Négy nap alatt jött össze 5 millió forint.
Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzor egy jelképes, 6 millió rubeles bírságot szabott ki a Google-re.
Ennél magasabb összegű büntetést még senki sem kapott a Parlamentben.
Őrsi Gergely polgármester szerint sokakhoz még nem juthatott el az ingyenes parkolás megszüntetésének híre, ezért inkább a figyelemfelhívásra helyezik a hangsúlyt.
Nem tudta igazolni a gyártó és a forgalmazó, hogy tényleg megállítja teljesen a hajhullást a sampon.
A Jobbik elnöke biztos benne, hogy újabb büntetést kap Kövér Lászlótól, amiért ficsúrozott a parlamentben.
A rendőrség érdeklődésünk után kiadott egy közleményt, ami szerint sikkasztás és más bűncselekmények miatt vettek őrizetbe "egy ismert győri férfit".
A Kaspersky Lab még 2019-ben panaszolta be az Apple-t az orosz versenyhivatalnál, a szervezet most hozta meg az ügyben a döntését.
Az országgyűlési képviselő szerint egy kórházba is küldhették volna segíteni.
Arra számított, hogy egy fiúval találkozhat, akin kiélheti vágyait, de őt teperték le a lesben álló készenlétisek.
A március 20-án tartott gyűlés miatt kapott jókora pénzbüntetést.
A Demokratikus Koalíció képviselője Dömötör Csaba felszólalásába kiabált bele, a házelnök ismét milliós büntetés szabott ki.
Csak mert nem volt engedélyük a közterület használatára az egyébként zöldet alig látó Erzsébetvárosban.
A parlament büntetési gyakorlata már előző, enyhébb formájában is sértette a szólásszabadságot, mondta ki a strasbourgi emberi jogi bíróság. A házelnök immunis a döntésre, de a 8,2 millióra bírságolt, négygyerekes Tordai Bence nem hátrál meg.
Kiss Csaba háziorvos korábban azt mondta: nem szeretne „gyógyszerkipróbálásokban részt venni”. Az érintett politikai döntésnek tartja a pénzbüntetést.
A csapat trükkje országos hírnévre tett szert, ezért az MLSZ is lépett, és még a fegyelmi eljárás végét sem várta meg a rendezési jog felfüggesztésével.
Évtizedek óta ajánlják a szülőknek, hogy szidás, büntetés, ne adj’ isten testi fenyítés helyett inkább „elgondolkodtatással” neveljék a kicsit gyerekeket, de még mindig sokan nem tudják, mi is ennek a helyes menete – állítja egy amerikai kutató.
A két független képviselő nem fizeti ki a százezer forintos büntetést, hanem közhasznú munkával törleszt. Hadházy arra kért mindenkit, aki elégedetlen a kormánnyal, dudáljon a Lánchídnál, mert "dudálni szabad."