Ne a sarokba vagy a sötét fürdőszobába állítsuk, pláne ne üvöltsünk a gyerekkel, ha valami olyasmit tett, ami helytelen vagy kifejezetten rossz: inkább pár percre emeljük ki a közegéből, és egy csendes helyen hagyjuk, hogy magába szálljon. Ez az 2–5 éves kor közti gyerekek szülei számára szóló ajánlás nagyjából az 1960-as évek óta van széles körben forgalomban a neveléstudományban, ám sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan hogyan is kell ezt jól csinálni – állítja Lucy McGoron, a detroiti Wayne State University adjunktusa.

A frusztrált vagy nyíltan agresszív gyerekek efféle lecsendesítéséről rengetegszer esik szó, ám pár éve egy összefoglaló vizsgálat arra jutott mintegy száz honlap átböngészését követően, hogy a legtöbb helyen nem követik a módszer eredeti, ötlépéses protokollját. Ráadásul – hangsúlyozza McGoron – tévedés azt hinni, hogy az elgondolkodtatás univerzális nevelési segédeszköz, hiszen a legjobb az agresszív, törő-zúzó, netán verekedő viselkedés megfékezésére, illetve, amikor egy kicsi szándékosan hágja át a szabályokat. Továbbá érdemes inkább az otthoni, semmint az iskolai rendbontások fegyelmezésére használni.

A lényeg tehát, hogy a szülő vagy nevelő pontosan kövesse az előírt öt lépést, és mindenekelőtt tisztában legyen azzal, hogy nem megfélemlíteni, hanem lehiggasztani akarja a gyereket, és ehhez neki, felnőttként végig higgadtnak és türelmesnek, ám határozottnak kell maradnia.

Íme az „elgondolkodtatás” öt lépése:

1. Magyarázzuk el röviden, világosan a gyereknek, hogy mit kifogásolunk a viselkedésében, és miért kell kicsit elvonulnia.

2. Csendben kísérjük egy (viszonylag) ingerszegény környezetbe, és mondjuk el neki, hogy itt kell tölteni a kijelölt időszakot (általában annyi percet, ahány éves). Mutassunk példát a saját nyugalmunkkal és önuralmunkkal.

3. Ültessük a székre, közben még egyszer ismételjük el, miért is van szükség erre. Figyeljünk, hogy a gyerek végig a széken maradjon a gondolkodási idő alatt. Időnként visszamehetünk hozzá, továbbra is csendben, hogy ne unja nagyon el magát.

4. Amikor letelt az idő, jelezzük neki (figyeljünk, hogy ne tartson tovább), és köszönjük meg, ha engedelmesen teljesítette ez a feladatot. Ha eleinte hamarabb állna fel a gyerek, nem nagy gond, de fontos, hogy erre mindig a szülő adjon engedélyt. Később igyekezzünk nyújtani a megfelelő időpontig a lehiggadási rituálét.

5. Kezdjünk újra játszani, foglalkozni a gyerekkel. Ilyenkor figyeljünk rá egy kicsit jobban, dicsérjük meg például, ha valamit jól csinál, erősítsük meg a pozitív magatartást.

McGoron szerint természetesen nem feltétlenül minden gyereket lehet jó irányba terelni ezzel az elgondolkodtatással, de tapasztalata szerint igen sok helyen működik ebben a fiatal korban ez a módszer, elsősorban azért, mert a kicsik néhány alkalom után, ha mást nem, azt biztosan megértik ebből, hogy valamilyen helytelen viselkedés nyomán egy időre újra és újra kénytelenek kiszakadni a kedvelt tevékenységből.