A dopping világtörténelme nem az ókori görögökkel kezdődik

Deák Zsigmond

4 perc

2020.01.19. 09:00

Az aktuális súlyemelő-botrány fényében érdemes utánanézni a doppingolás múltjának. A vizsgálatban érdemes visszamenni az őskorig, akármilyen hihetetlenül hangzik is ez. Az alábbi cikk a HVG 1996. július 13-i számában, az atlantai olimpia megnyitója előtt jelent meg.

Aki ismeri a versenysport világát, nem ringatja magát abban az illúzióban, hogy mindenki „tisztán”, tiltott szerek használata nélkül készül az olimpiai megmérettetésre. Bár az atlantai doppingszűrések során a lehető legmodernebb módszereket alkalmazzák, kevesen kételkednek abban, hogy a doppinghoz nyúló versenyzők és az ellenőrök közötti rabló-pandúrosdi tovább tart. A mesterséges teljesítményfokozás igénye egyáltalán nem újkeletű: dopping már az ókorban is volt, sőt, korábban is.

A szó őse feltehetően a fekete kontinensről, egészen pontosan

a délkelet-afrikai zulu-kaffer törzsektől származik, melyek tagjai dóp (dope) nevű, nehéz, izgató-bódító hatású pálinkaféleséget fogyasztottak kultikus ünnepeiken,

hogy megfelelő hangulatban várják az isteni jeleket. A brit szótárkészítők 1889-ben „kanonizálták” a dope szót, amely akkor a szigetországban az ópiumnak és más narkotikumnak a versenylovak teljesítményét növelő keverékét jelölte.

  • Minek nevezzelek?

A tiltott teljesítményfokozás meghatározására, pontos definiálására különböző korokban más és más megállapítások születtek. Régebben a „testidegen” anyagoknak a versenyek előtt való szervezetbe juttatását nevezték doppingolásnak.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) orvosi bizottságának meghatározása szerint „a dopping a versenyzők által alkalmazott testidegen szerek vagy abnormális mennyiségű élettani vegyületek, más eszközök és módszerek használata; e vegyületeknek és szereknek a szervezetbe juttatása a normálistól eltérő módon, abból a célból, hogy mesterségesen és csalással növeljék a versenyteljesítményt”.