Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Újabb családtámogatási ötleteket lengetett be Orbán Viktor; bosszúakciót hirdetett Irán az Egyesült Államok ellen és egyelőre gyorsan be is fejezte; súlyos vádakat fogalmaztak meg a Magyar Antidopping Csoporttal és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel szemben. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Lesz újabb családvédelmi akcióterv – ígérte meg Orbán Viktor az évindító (vagy talán az egyetlen 2020-ban nyilvános) sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök azt mondta, szeretné, ha a háromgyerekes anyákra is ki tudnák terjeszteni az élethosszig tartó jövedelemadó-mentességet, csak Varga Mihály szerint erre még nincs pénz. A terv a legoptimistább becslések szerint is 100 milliárd forintba kerülne évente. Ha pedig rosszabbra fordulna a gazdaság helyzete valamikor, az akkori kormánynak óriási politikai árat kellene fizetnie, ha újra megadóztatná a háromgyerekes nőket. Egy adószakértő eközben a négygyerekesek adómentességének szabályaiban talált egy jókora bakit.
Arról azonban sokat nem tudtunk meg Orbántól, hogy milyen lesz a kormány 2020-as gazdaságvédelmi akcióterve. Csak valószínűsíteni lehet, hogy olyasmi, mint a 2019-es volt: lesznek benne már bejelentett lépések, az adórendszer kisebb reszelgetése, célzott támogatások, esetleg egy kis célzott áfacsökkentés.
Nem csak a családoknak ígért nagyot Orbán, azt is bejelentette, hogy addig nem lesz más fejlesztés az egészségügyben, míg az összes kórtermet és várótermet ki nem festik. Ez szó szerint és képletesen is csak a felszíne egy igen régi és igen mély problémának: az egészségügyi intézmények tragikus pénzügyi helyzetének.
A miniszterelnök egészségügyi béremelést is ígért, kérdés, hogy ez elegendő lesz-e a súlyos munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban dolgozók itthon tartásához. Arról is beszélt, hogy a kórházak ezt az évet már nem zárhatják adóssággal, ennek a célnak az eléréséhez felügyelet alá is helyezhetik az intézményeket.
Gyorsan megtorolta Irán Kászim Szulejmáni tábornok meggyilkolását: több tucatnyi rakétát lőttek ki az amerikaiak által is használt iraki támaszpontok ellen. Úgy tűnik, a bosszúakció ezzel egy időre be is fejeződött, Irán sem akar átfogó konfliktust az Egyesült Államokkal. Az iráni vezetés azt is bejelentette, hogy mostantól egyetlen megkötést sem vesznek figyelembe, melyet a 2015-ös atomalku tartalmazott – igaz, a gyakorlatban ezeket már 2018 óta nem vették figyelembe. Iránt egyre inkább a Forradalmi Gárda irányítja, már nem csak a fegyveres erőket, hanem a gazdaságot is. Az USA és Irán azt mindenesetre elérte, hogy Angela Merkel és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozójának meglegyen a legfontosabb témája.
Néhány órával az iráni támadás után Teherán mellett lezuhant egy ukrán személyszállító repülőgép, 176-an haltak meg. Az első hírek szerint motorhiba történhetett, később azonban egyre több szakértő kezdett el arról beszélni, hogy a gépet tévedésből lelőtték. A The New York Times pedig megszerzett egy videót, melyről alapos vizsgálódás után megerősítette: az a pillanat látható rajta, amikor rakétatalálat éri a levegőben az utasszállítót. Irán végül több napi tagadás után szombat hajnalban elismerte: valóban az ő hadseregük lőtte le a gépet tévedésből.
A hét képe: furcsa logikával összerakott grafikán magyarázza a kormány az egészségügyi béremelést.
Az ARD súlyos vádat fogalmazott meg a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel (IWF) és a Magyar Antidopping Csoporttal szemben is. A német közszolgálati csatorna azt állítja, hogy az Aján Tamás vezette szervezet legalább 5,5 millió dollárral nem tud elszámolni. Aján napokkal később reagált: szerinte „igazságtalan támadás” történt.
Az ARD arra utaló jeleket talált, hogy az IWF által kért doppingellenőrzéseken az ellenőrök – azt valószínűsítik, hogy a MACS ellenőrei – pénzért cserébe elfogadtak manipulált doppingmintákat. A MACS ügyvezető igazgatója, Tiszeker Ágnes visszautasította az állításokat és a film több részletét vitatta.
Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török államfő hivatalosan is átadta a Török Áramlat gázvezetéket. Az Oroszországot Törökország európai részével összekötő új vezetékpár átadása csak szimbolikus esemény volt, a Török Áramlat valójában már 2019 végén elkészült, a Gazprom tavaly októberben elkezdte feltölteni gázzal.
A Török Áramlat beüzemelésével a Gazprom már három nagyobb csövön keresztül tud gázt szállítani Európába. Igaz, az egyelőre kérdéses, hogy az új vezeték végül alkalmas lesz-e egyáltalán az Európai Unió országainak elérésére.
Lassan Magyarországnyi terület égett fel a hónapok óta tartó ausztrál bozóttüzekben. „Bár a tűzszezon mindig forró és száraz, a klímaváltozás még tovább fokozza ezeket a körülményeket, amelyek így extrém hőséghez és szárazsághoz vezetnek, ráadásul ezek következtében a növényzet is gyúlékonyabb" – írta a hvg.hu megkeresésére Matthew Hurteau klímaszakértő.
Kézenfekvő lenne, hogy az ausztrál kormány konkrét tervvel, stratégiával rendelkezzen a tűzesetek megelőzésére, kezelésére, illetve hatásuk mérséklésére, ez azonban nem így van. Sőt a miniszterelnök, Scott Morrison sokáig még szimbolikus gesztusokkal sem fejezte ki együttérzését.
Kiállt a nyilvánosság elég Carlos Ghosn, a Nissan egyebek mellett sikkasztással vádolt exvezére. Ghosn állítólag egy hangszeres ládába bújva szökött át Japánból Libanonba, ahol maratoni sajtótájékoztatón arról beszélt: Japánban azért akarhatták őt elmeszelni, mert a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetségben nem kaptak egyenjogúságot a franciákkal.
A japán ügyészség elfogatóparancsot adott ki Ghosn felesége ellen hamis tanúzásért. Carole Ghosnt azzal vádolják, hogy tavaly áprilisban egy bírósági meghallgatás során hamis vallomást tett.
Érdekli a gazdaság? Még több cikket talál Facebook-oldalunkon:
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.