Genderkutatásért járt az idei közgazdasági Nobel-díj: Claudia Goldin több száz év gazdaságtörténetét vizsgálta, hogy megmondja, mi hiányzik a nők munkaerőpiaci egyenlőségéhez. A kutatásaiból sokat tanulhatnak azokban az országokban is, ahol még alig van esélyük a lányoknak jó helyen tanulni, és ott is, ahol elvileg minden adott lenne az egyenlőséghez, valamiért mégsem sikerült azt elérni.
Több ezer éve használnak pénzt az emberek, és nagyjából ennyi ideje gondolkoznak azon, mit lehetne kitalálni a pénz helyett. Izgalmas kísérletekből nem volt hiány a múltban és most sem, sőt, van, ami annyira sikeres lett, hogy velünk is maradt.
Milyen üzletágakban van keresnivalója egy államnak, és mi az, aminek a közelébe se nézzen egy tisztességes kormány? Egyáltalán, kinek jó az, ha az állam megpróbál megjelenni az üzleti szférában, és hogyan lehet megúszni, hogy ne a korrupcióról szóljon minden? Akkor is hatalmasakat tudnak vitatkozni erről a közgazdászok, amikor épp nem konkrét ügy kapcsán kell megvizsgálni a témát, amikor viszont valódi cégneveket is mellé lehet tenni, tényleg elszabadul a pokol.
Nehéz úgy tenni, mintha a gazdaság visszaesésében bármi jó is lenne, de ahogy szinte mindennek, még ennek is vannak pozitív oldalai. De minimum olyanok, amiből még jól is ki lehet jönni némi odafigyeléssel és szerencsével.
A modern kori tudomány csodálatos pillanata volt, amikor öt közgazdász és egy pszichológus elkezdte kutatni, hogyan változik a munka minősége, ha az ember közben a főnöke vagy egy tanára vudubabáját szurkálja, üti, netán égeti. Nem csak azt hozták ki, hogy az igazságtalanságra válaszul ez egy tényleg jól működő technika, hanem azt is, hogy ha valaki nem utálja a főnökét, akkor magának árt, ha vuduzni kezd. De azt egyébként is sokan elemezték már, mi a helyes válasz, ha valaki munkahelyi igazságtalansággal találkozik.
A legtöbb statisztikai hivatal nem igazán szeret adatokat bekérni a maffiafőnököktől, pedig pechesebb országok néhány megyéjében a szervezett bűnözés az egyik legnagyobb munkaadó. Nagy feladatuk a közgazdászoknak kitalálni, hogyan tudják a feketegazdaságot vizsgálni, de megéri, sokat lehet tanulni a gazdaság működéséről ezen át.
Vasútépítések, gátak és gigantikus informatikai reformok is óriási költségnövekedést tudnak produkálni menet közben szerte a világon, de mindez eltörpül amellett, ahogyan a sportesemények ára elszáll az első tervek bemutatása és a rendezés között. Közgazdászok arra is megtalálták a választ, miért épp a sportnál látunk ilyen extrém áremelkedést, és azt is megmérték, máshol hogyan szállnak el a költségek.
Semmi nem fogható hatékonyságban a szabadság utáni első munkahéthez, legalábbis ha az ember tényleg kipihente magát, és nem a munkahelyi levelezését nézte a nyaralás alatt. Ez nem csak megérzés, hanem tény, ugyanis komoly kutatások is kimutatták. Ahogy azt is: könnyű tönkre tenni mindent, ha szegény dolgozóra az első munkában töltött napján ráborítják az összes feladatot, ami feltorlódott a pihenőideje alatt.
A svédeknél most épp Beyoncét jelölik ki az infláció okozójának, ami egy fokkal izgalmasabban hangzik, mint ahogy a magyar kormány Brüsszelt szidja. Szakértők állítják: amikor kiválasztunk valakit a válság bűnbakjának, pontosan azt a sémát követjük, mint elődeink, akik néhány ezer éve állatokat áldoztak az isteneknek. És az eredmény is hasonló – és néha meglepően sikeres.
A most háromszáz éve született Adam Smith nevével kezdődik a modern közgazdaságtan története – miközben nemhogy nem ő volt az első közgazdász, még csak az sem biztos, hogy most volt a születésének évfordulója. Persze az ünneplés jogos: mindannak, amit a mai gazdaságról tudunk, ő rakta le az alapjait, és még a piacgazdaság legnagyobb kritikusai is elismerik azt, amit ő leírt a rendszerről.
Csökken a GDP, miközben az infláció továbbra is extrémen magas: Magyarország is megérkezett a stagfláció nem túl vidám időszakába. Vannak ugyan ennél sokkal rosszabb gazdasági helyzetek is – például mindenképp jobban jártunk, mint ha hiperinfláció lenne –, de mégis különlegesnek számít ez az állapot: a krízisek változatos fajtái közül ez az, amelyre a legnehezebb megtalálni a megoldást.
Jó lenne úgy hozni meg a döntéseinket, hogy minden létező tudás a birtokunkban van, de a világ nyilván nem így működik. Közgazdászok vizsgálták, hogyan próbálhatjuk meg kitalálni egy másik ember gondolatait, mi alapján döntünk arról, hogy melyik szakértőre hallgatunk, és hogy mit érdemes elárulni saját magunkról, ha azt szeretnénk, hogy mások jókat gondoljanak rólunk.
Dolgozók tömegei érzik azt nagyon gyakran, hogy kiégtek, ezen pedig súlyos pénzt buknak a munkahelyek és az állam is. Azt hihetnénk, hogy a legnagyobb baj a sok túlóra, de valójában egy rossz főnök vagy gyenge munkaszervezés sokkal nagyobb károkat tud okozni.
Ön szokott vásárolni azért, mert feszültnek érzi magát, és így vezeti le a stresszt? Ha igen, akkor nincs egyedül: az emberek 15-30 százaléka rendszeresen jutalmazza magát vásárlással. Válságos időben még többen vigasztalódnak így, egészen addig, amíg van pénzük rá, viszont az is kimutatható, hogy nem a leggazdagabbak szokása ez.
Ismerős a helyzet, amikor csoportmunkánál néhány ember kénytelen elvégezni minden feladatot azok helyett is, akik nem hajlandóak eleget dolgozni? A döntő többségnek nyilván igen: a közgazdaságtanban potyautas-problémának hívják ezt, és már nagyon sokat kutatták, mit lehet kezdeni az ilyen helyzetekkel.
Dániában idén eltörölnek egy tavaszi ünnepnapot, hogy annál több pénz jusson a hadseregre, de a példát más egyelőre nem követi. Logikusnak tűnik, hogy amikor egy hétköznapon nem kell dolgozni, azon bukik a gazdaság, de újabban azt is ki lehetett számolni: valójában még jól is járnak azok az országok, ahol sokat engedik pihenni az embereket.
Sztojcsev Iván a hvg360-on futó, Egy másik közgazdaság című sorozatával érdemelte ki az Élet és Irodalom egykori főszerkesztő-helyettesének emléket állító elismerést.
Szegénynek lenni drága dolog. Nem csak azért, mert ugyanaz a kiadás jobban fáj nekik, mint egy középosztálybelinek – sok olyan helyzet van, amikor ugyanazért az áruért vagy szolgáltatásért egy szegény embernek többet kell fizetnie. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunkban most az ezt számszerűsítő kutatásokat nézzük át.
Teremtsenek munkahelyeket, de a gyár más ablaka alatt legyen büdös! Ne legyen dugó, de én hadd autózzak! Szüntessék meg a hajléktalanságot, de valaki más fizessen érte! Jókora politikai viták és kommentháborúk szoktak ezekből a témákból kisülni, és nem is csoda: a játékelmélet legősibb dilemmái jönnek ezekben elő. Közgazdasági szemmel mutatjuk, mi itt a probléma, és azt is, merre érdemes keresni a megoldást.
Kisebb gazdasági válságot bármelyik lelkes politikus tud okozni, az viszont már hatalmas kitartást és néha több évnyi kemény erőfeszítést igényel, hogy sikerüljön teljesen tönkretenni egy országot, vagy épp egy kis válságból hatalmas, nemzetközi krízist teremteni. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunkban ezúttal néhány profi módszert mutatunk be az elmúlt évezredekből és a közelmúltból, amelyekkel brutális válságokat sikerült összehozni.
