Mi kell ahhoz, hogy a jövő a nőké legyen? Ezt tanulhatjuk meg a friss közgazdasági Nobel-díjastól
7 perc
2023.10.10. 07:10
Genderkutatásért járt az idei közgazdasági Nobel-díj: Claudia Goldin több száz év gazdaságtörténetét vizsgálta, hogy megmondja, mi hiányzik a nők munkaerőpiaci egyenlőségéhez. A kutatásaiból sokat tanulhatnak azokban az országokban is, ahol még alig van esélyük a lányoknak jó helyen tanulni, és ott is, ahol elvileg minden adott lenne az egyenlőséghez, valamiért mégsem sikerült azt elérni.
Tudják, hogyan lehetett egyetlen egyszerű mozdulattal elérni, hogy 10-15-ről 30-40 százalékosra nőjön a nők aránya a leghíresebb amerikai szimfonikus zenekarokban? El kellett húzni egy függönyt – így a felvételiztetők máris nem látták, hogy férfit vagy nőt vesznek-e fel a zenekarba, csak a zenét hallották. És ami még zseniálisabb ötlet: hogyan lehetett 50 százalék körülre felvinni az arányt? Egy vastag szőnyeget kellett leteríteni, hogy ne hallatszódjon, hogyan kopog a jelentkező cipője, amikor bemegy a terembe. Az erről szóló történet időről időre nagyot megy a közösségi médiában, és már-már túl szájbarágósnak tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, pedig valóban igaz. Két közgazdász ötlete kellett hozzá; egyikük, Claudia Goldin mostantól a TikTokon és Tumblr-ön elért sikere mellett más kutatásaiért egy közgazdasági Nobel-díjjal is elbüszkélkedhet.
A harvardi közgazdász- és gazdaságtörténet-professzor az 1970-es évek óta foglalkozott azzal a nagyon egyszerű kérdéssel: Miért van az, hogy miközben a fejlett világ jókora részén több nő szerez diplomát, mint ahány férfi, azt pedig törvények szabályozzák, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kell adni a nemtől függetlenül, a nők nem tartanak ott a munkaerőpiacon, mint a férfiak? Hogy lehet, hogy az átlagfizetésük szinte mindenhol alacsonyabb, és sokkal kevesebb nő jut el vezető pozíciókba? Ezt a kérdést vizsgálta és helyezte történelmi távlatba.
Korábban a gazdaságtörténészek nagyjából a XX. század elejéig visszatekintve elemezték a nők foglalkoztatásának alakulását. Szép egyenletes irányt láttak: 1900 körül a nők alig 10-15 százaléka volt alkalmazott, 1990-re (amikor Goldin leghíresebb könyve az amerikai nők gazdaságtörténéről megjelent) ez az arány már 50 százalékra ment fel. Logikusnak tűnt azt gondolni, hogy ahogyan a világ fejlődik, úgy lesznek jobbak a nők lehetőségei is. Csakhogy Goldin beleásta magát a XVIII-XIX. századi adatokba is, és első lépésként kimutatta: szó sincs erről, nincs ilyen összefüggés.