„Segítsetek, hogy segíthessünk” - Magyar Péter nőnap alkalmából üzent
Gyertek velünk, foglalkozzunk közösen nőügyekkel! – mondja.
Gyertek velünk, foglalkozzunk közösen nőügyekkel! – mondja.
HVG
Fogytán az ereje a 82 éves színésznek.
hvg.hu
A 95 éves Hackman és a 65 éves Betsy Arakawa természetes halállal haltak meg.
hvg.hu
Állandóan telített a naptárja, mert nem tud nemet mondani? Az első és utolsó dolga minden nap, hogy a telefonját böngészi? Sokszor hibáztatja magát az apró baklövésekért is? Ha bármelyikre is igennel válaszolt, akkor érdemes elolvasni ezt a cikket.
hvg.hu
Három hete annak, hogy az egyházfő kórházba került.
MTI
A köttbullarhoz hasonló étel a világ számtalan kultúrájában létezik, talán ez hozott sikert az IKEA-kban kínált fogásnak is. Hogy került a húsgolyó a bútoráruházba, és előtte hogyan lett része a svéd mindennapoknak? És vajon a saját készítésű verziónk része lesz a mi életünknek is?
Napokkal ezelőtt mutatták be az első évadot, és nem vártak sokat azzal, hogy bejelentsék, lesz folytatás.
hvg.hu
Egy friss kutatás szerint sokan olyan sokáig távol tartják a közösségi oldalaktól a saját gyerekeiket, amilyen sokáig csak tudják.
hvg.hu
Több ezer baktérium bújik meg a fej- és fülhallgatókon, amiről nem szeretünk tudomást venni. A struccpolitika azonban fertőzésekhez is vezethet – ezzel a néhány perces gyakorlattal megakadályozhatjuk a bajt.
hvg.hu
Az elmúlt években drasztikusan csökkent az az idő, amíg egy dologra tudjuk összpontosítani a figyelmünket. Összeszedtük ennek okait, és tippeket adunk, hogyan lehet ezen javítani.
Szőllősi Lili
Nem azért dolgozik, hogy plecsniket kapjon, de jólesne neki az elismerés.
hvg.hu
Az állatvédők közbeléptek, betörtek a galériájába.
hvg.hu
Affleck 13 éves fia egy 6000 dolláros Nike sportcipőt nézett ki magának. Így reagált a gazdag, de szigorú apa.
hvg.hu
Az Oscar-díjas színésznő a változókori kihívásokról mesélt. Az erdőtüzek alatt elveszítette a kontrollt.
hvg.hu
Ezzel a néhány szemléletbeli változtatással sokat tehetünk azért, hogy javítsunk a közérzetünkön, ezáltal az életminőségünkön is.
hvg.hu
Allergia, koronavírus-járvány, nátha és influenza – betegségek, amelyekkel mind együtt jár az orrfolyás. Néhány otthoni praktikával segíthetünk magunkon, ehhez viszont el kell jutnunk a probléma gyökeréhez.
hvg.hu
Egy új kutatás kimutatta, hogy a tej elősegíti a jótékony bélbaktériumok szaporodását, míg a sajt inkább csökkenti bizonyos mikrobák mennyiségét.
hvg.hu
A világ legegyszerűbb és legnagyszerűbb testmozgása a gyaloglás: ideális azoknak, akik annyira elfoglaltak, hogy nem tudnak amolyan igazi sporttevékenységre időt szakítani. Egyébként még fogyni is lehet tőle, bár ahhoz azért másra is figyelni kell.
Egy hónap után derült ki, hogy a beteg állkapcsa eltört, és végül műtétre volt szükség. A rendőrség nyomoz az ügyben.
HVG