Mégis bevásárolt Szputnyik V-ből Szlovákia
Másfél hete az egyik koalíciós partner megvétózta a beszerzésről szóló tárgyalások megindításához szükséges határozatot, mostanra az első szállítmány már meg is érkezett Kassára.
Másfél hete az egyik koalíciós partner megvétózta a beszerzésről szóló tárgyalások megindításához szükséges határozatot, mostanra az első szállítmány már meg is érkezett Kassára.
MTI
Budapest vezetése szerint oltani, oltani, oltani kellene, ehhez segítséget is ajánlottak.
hvg.hu
Az országos tiszti főorvos elmondása szerint már jóval 10 millió felett kötöttek le a Pfizer–BioNTech vakcinájából, két hét múlva már a Johnson & Johnson oltóanyagát is használhatják Európában.
hvg.hu
Nem tartanak istentiszteleteket azután, hogy elhunyt a bazilika plébánosa, és a káplánok között is többeknek pozitív lett a teszteredménye.
hvg.hu
Az ország kerül veszélybe a Magyar Orvosi Kamara szerint, ha nem küzdjük le a vakcinával szembeni félelmeket.
MTI
Az oltóanyag külföldi értékesítésével foglalkozó orosz állami befektetési alap már januárban közölte, hogy benyújtották a kérelmet, erről azonban nincs igazolás az Európai Gyógyszerügynökségnél.
MTI
Egyetlen nap alatt 483 ember került kórházba koronavírus-fertőzés miatt.
hvg.hu
A tanulmány eredményét szerdán mutatták be az Egyesült Államokban.
MTI
A két cég megcsúszott a fejlesztéssel, mert az első klinikai vizsgálatok során az oltóanyag nem alakított ki megfelelő immunválaszt az idős emberek szervezetében.
MTI
Kórházba vasárnap 256 koronavírusos beteg került, így most 4489 embert ápolnak ilyen körülmények között.
hvg.hu
Orbán Viktor a Kossuth rádióban ismertette a friss járványügyi adatokat.
hvg.hu
A rendezvényeken a tervek szerint korlátozni fogják a nézők létszámát, akik csak ülve nézhetik majd az előadást.
MTI
Olyan vizsgálati módszert fejlesztenek, amellyel a koronavírus mutációinak örökítőanyagát is ki tudják mutatni a szennyvízben – közölte az országos tiszti főorvos.
hvg.hu
Több mint 4000 beteget ápolnak kórházban, 332-en lélegeztetőgépen vannak.
hvg.hu
A briteknél kezdődő vizsgálat során egészséges embereket betegítenek meg a kórokozóval. Ez az első ilyen kísérlet a világon.
hvg.hu
Ismét négyezer fölött van a kórházban ápolt betegek száma, az aktív fertőzöttek száma is emelkedett.
hvg.hu
Már közel 300 ezren felgyógyultak a betegségből Magyarországon.
hvg.hu
Egy hét alatt mindössze 88 ezer új fertőzöttet regisztráltak.
MTI
Kórházba egy nap alatt 128 ember került koronavírus-fertőzés miatt.
hvg.hu