Idegesítő hibát találtak az androidos Skype-ban
Több androidos felhasználó is arról panaszkodik, hogy a Skype-on érkező hívásokat a telefonja magától fogadja. A Microsoft már megtalálta a probléma forrását, és dolgozik a hibajavításon.
Több androidos felhasználó is arról panaszkodik, hogy a Skype-on érkező hívásokat a telefonja magától fogadja. A Microsoft már megtalálta a probléma forrását, és dolgozik a hibajavításon.
A kiberbiztonsági kutatóként dolgozó Denis Selianin nemrég szúrta ki azt a hibát, ami egy hálózati chipet irányító firmware-ben található meg, és amit kihasználva a hackerek észrevétlenül juthatnak be az eszközeinkbe.
Itt a bizonyíték, hogy hiba van a mátrixban, különben máshogy hogyan sikerülhetett volna így egy magyar járda.
Több felhasználó is arra panaszkodott, hogy a Facebook Messenger a korábbi üzenetváltásokat kezdi el úgy megjeleníteni, mintha azok frissek lennének. A hibát mostanra már orvosolták.
Világszerte sok helyen elérhetetlenné vált kedden 14 óra után a Facebook számítógépes (asztali) felülete.
Hétfő este, nem sokkal 21 óra előtt technikai hiba lépett fel a Facebookon.
Az eddiginél hatékonyabb védelmet fejlesztettek ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) szakemberei az év elején az Intel processzoraiban felfedezett súlyos biztonsági hibára. A kérdés csak az, elfogadja-e az új megoldást a gyártó.
A jelek szerint a Microsoft nagyon szeretné elkerülni, hogy az általuk kiadott hibás Windows-frissítés miatt zúgolódjanak a felhasználók, ezért inkább belenyúlna a gépükbe, hogy törölje azt.
Az NVI szerint nincs semmi gond, éppen azért tartották a főpróbát, hogy kiderüljön, minden működik-e. Most finomhangolásokat végeznek.
A Google két olyan biztonsági rést is felfedezett a Chrome böngészővel kapcsolatban, amit a nagy nyilvánosság még nem, a hackerek viszont már ismernek.
Az Independent Security Evaluators nevű kiberbiztonsági cég fedezte fel azt a hibát, ami miatt a hackerek hozzáférhetnek a jelszómenedzselő alkalmazásokban tárolt adatokhoz. Azaz a jelszavakhoz.
A 12 éve Manchesterben dolgozó férfit egy évre felfüggesztették, mert gyenge az angolja. Korábban emiatt egy páciense súlyos állapotba került.
Eleinte úgy tűnt, minden rendben lesz az Air New Zealand Aucklandból Sanghajba tartó szombati járatával, ám félúton kiderült, hogy a gép utasai aznap semmiképpen sem érkezhetnek meg a kínai városba. Az ok: a gépnek nem volt leszállási engedélye Kínában. A tévedés igencsak sokba kerül a társaságnak.
A Frontier Airlines Las Vegasból Tampába tartó járatának egyik utasa készítette a rövid videót, amelyen jól látható, hogy a felszállást követően csúnyán megsérül a hajtómű.
Világszerte gondok vannak a legnagyobb közösségi oldal betöltésével.
Rájár a rúd a Facebookra, elsősorban a közösségi oldal biztonsága miatt. Legutóbb legalább 81 ezer felhasználó adatai kerültek rossz kezekbe.
Több felhasználó panaszkodik a Huawei aktuális csúcstelefonjának képernyőjére, különös, sarki fényre emlékeztető hatást vélnek felfedezni a kijelző szélein.
A problémát végül megoldották a pilóták.
A pénzügyi-számviteli feladatellátásban és a vagyongazdálkodásban tárt fel szabálytalanságokat a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) és a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (HM EI) Zrt. ellenőrzése során az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - közölte az ÁSZ pénteken az MTI-vel.
Hiba csúszott az első, köztartozásmentes státuszról szóló értesítésbe.