Kijött a közlönyben: karanténkötelezettség nélkül térhetnek haza a védettek
A kormányrendelet még csütörtök este hatályba is lépett.
A kormányrendelet még csütörtök este hatályba is lépett.
Nem mennek elegen oltásra, ezért a miniszterelnök még nem mondta meg, hogy a nyitás következő lépése 4,5 vagy 5 millió oltásnál következik-e be.
hvg.hu
Már három embernél mutatták ki a koronavírus B.1.617 nevű variánsát. Mindhárman indiában jártak előtte.
MTI
MTI
hvg.hu
Aki jelentkezik, azt még ma beolthatják.
hvg.hu
Az EMA az Olumiant alkalmazhatóságát vizsgálja a 10 évesnél idősebbeknél.
MTI
Nincs realitása annak, hogy ne legyen negyedik hulláma a járványnak - mondta egy Facebookon közvetített beszélgetés során Jakab Ferenc virológus. Oroszi Beatrix epidemológus is így látja, szerinte "szinte borítékolható", hogy visszatér közénk a vírus, egyszerűen azért, mert hatmilliárd emberrel "remek, fogékony embertömeget" kapott.
hvg.hu
Egy nap alatt közel 380 ezren fertőződtek meg az ázsiai országban.
MTI
Az egészségügyi szakértő emlékeztetett, hogy a teljes védettség két héttel a második dózis után alakul ki. Hiába oltanak be 4 millió embert szombatra, közülük csak kevesebb mint másfél millióan lesznek immunisak.
hvg.hu
Magyarország megkezdte az egyeztetéseket Görögországgal és Izraellel is.
hvg.hu
Aki nem tudja igazolni, hogy sportoló vagy felkészítő, azt nem engedik be a sportlétesítményekbe.
A pécsi háziorvosok adatai szerint a pácienseik 53 százaléka kapta meg az oltást, és 9 százalékuk esett át a betegségen.
hvg.hu
Az egészségügyi tárca szerint a náluk kimutatott mutáció nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal.
MTI
Svéd Tamás szerint ahhoz, hogy az egészségügy némi levegőhöz jusson, később kellett volt enyhíteni a korlátozásokon.
hvg.hu
Jövőre már 3 milliárd adagot terveznek legyártani. Az ehhez szükséges fejlesztéseket idén elkezdik, így már 2021-ben több adag vakcinát lesznek képesek leszállítani, mint korábban előrejelezték. A vakcina újabb formulái ráadásul tovább is eltarthatók lesznek.
hvg.hu
Az országos tiszti főorvos még csütörtökön kiadja azt a határozatot, amelynek értelmében újra látogathatóak lesznek a szakosított szociális intézmények, amelyeket el is hagyhatnak a gondozottak.
hvg.hu
Az oltásra regisztráltak száma még nem érte el az ötmilliót, de ha lesz ennyi beoltott Magyarországon, akkor újabb lazításokra, köztük a lakodalmak megtartására lehet számítani – jelentette be Gulyás Gergely miniszter. Jövő hétfőn újra elindulnak az egynapos sebészeti ellátások, május 9-től pedig tajszám nélkül is lehet oltást kérni. Orbán Viktor felkérésére az operatív törzs vakcinagazdálkodási tervet készít, hogy az országban mindig legyen elég rendelkezésre álló oltóanyag. Élőben tudósítottunk a kormányinfóról.
hvg.hu
A Pfizer és a BioNTech május elején nyújtja be a kérelmét az alkalmazási engedély kiterjesztésére, így nyáron megkezdődhet a 12–15 évesek oltása is a közös fejlesztésű vakcinájukkal.
MTI
MTI
hvg.hu
A kórházban ápoltak száma a február végi szintre csökkent.
hvg.hu
Hét törvényjavaslat általános vitája szerepel a parlament aktuális ülésének negyedik napjának napirendjén.
MTI