Schmitt Pál arra kéri Karácsonyt, mondjon igent a budapesti atlétikai vébére
A Nemzet Sportolói nevében szólalt meg a korábbi sportoló, bukott köztársasági elnök.
A Nemzet Sportolói nevében szólalt meg a korábbi sportoló, bukott köztársasági elnök.
T. R.
„Ahogy ez az óra, úgy Budapest is mindenkié” – mondta.
hvg.hu
A miniszterelnök mintha nem tudná, hogyan kezelje a hirtelen főpolgármesterré vált Karácsonyt. A választások előtt még arról beszélt, majdnem megsajnálja, most pedig az ellenzéki politikus már a kormányülés vendége volt. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
hvg.hu
A budapesti főpolgármester repülés helyett 13 órát vonatozott Berlinbe.
hvg.hu
A miniszterelnök ezt az önkormányzati választás értékeléseként mondta. De külpolitikai kérdésekhez nem ért az ellenzék Orbán Viktor szerint – ezzel Putyin és Erdogan látogatására utalt.
Tóth Richárd
A főpolgármester szigorítaná a diplomáciai események biztosításának engedélyezését.
hvg.hu
Szomorú, hogy a Fidesz-kormány nem így érzi – mondta.
hvg.hu
Ezzel már Tarlós is többször próbálkozott, most Atkári János feladata lenne az ügy előkészítése.
hvg.hu
Sok munka és sok vita vár Budapestre és a kormányra, mondta Karácsony Gergely főpolgármester, miután a Karmelita kolostorban részt vett a kormányülésen. A Liget-projektben egyezség született Budapest és a Fidesz-kormány között, de az még nagy kérdés, lesz-e atlétikai stadion a fővárosban.
Tóth Richárd
A miniszterelnök magához hívta a főpolgármestert, Karácsony busszal érkezett a kormányülésre. Konstruktív együttműködésre számít Orbánnal.
Tóth Richárd
A józsefvárosi polgármester szerint megdicsérni egy politikust azért, mert a hozta a kötelezőt és tette a dolgát, pont olyan, mintha megtapsolnánk az ATM-et, mert kiadja a pénzünket.
hvg.hu
A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése után Karácsony Gergely főpolgármester egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy mit visz a holnapi kormányülésre magával, ahova Orbán Viktor meghívta.
hvg.hu
Tordai Csaba többek között Karácsony Gergely főpolgármester munkáját segíti majd.
hvg.hu
Baranyi Krisztina megszólalt a bizottsági helyének elmaradásáról. Szerinte a főpolgármestert kötelező támogatni, de szeretne vele beszélni.
Kaufmann Balázs
Az aktivisták tovább mentek volna, mint Karácsony Gergely.
hvg.hu
Hathavi bérét kapja meg végkielégítésként Tarlós István volt főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés döntése szerint.Soproni Tamás, Baranyi Krisztina és a DK nem szavazta meg az erről szóló előterjesztést.
hvg.hu
Magyargyűlölettel vádolták meg a Wass Albertet lenácizó Karácsony Gergelyt.
hvg.hu
Alakuló ülést tartott a Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára főpolgármester-helyetteseket választottak és döntöttek a fizetésekről, megemelt végkielégítést adtak Tarlós Istvánnak, antikorrupciós programot fogadtak el, valamint döntöttek a Liget-projektről, a Római-partról, a Szent István-szoborról, a rabszolgatörvényről és a kílmavészhelyzetről is. Élőben a Városházáról.
Tóth Richárd
Más dolga van, de drukkol, hogy legyen alkalmas jelölt.
hvg.hu