#Kína








Mennyi volt a Római Birodalom GDP-je?

Látványos dolgok történnek, ha egy közgazdász szereti a történelmet is. Kiszámolhatja például, hogy Kína és India akkora részét adta ezer éve a világ gazdaságának, mint ma az USA, az EU és Japán együtt. Vagy azt, hogy a Római Birodalomban Kr. u. 14-ben az egy főre jutó GDP kisebb volt, mint ma Burundiban. De hogyan?













Hiába a védőintézkedések, a Vuhan-vírus egyre gyorsabban terjed

A hivatalos adatok szerint is már több mint negyven halálos áldozatot követelt a Vuhanból indult koronavírus fertőzés, s 1300 körül van a regisztrált betegek száma. A kór elsősorban a hatvan év fölöttiekre veszélyes. Peking szerint súlyos a helyzet, s már Európában is megjelent a járvány. Kína teljes területén leállították a csoportos turista-forgalmat.