Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
"Nekünk kicsit furcsa ez a katonás szervezettség, de a kínaiak közösségi emberek. Jobban megértik ezt. Szerintem győzni is fognak a vírus elleni háborúban" – nyilatkozta egy francia kórházigazgató a helyszínről.
Franciaország kimenti a polgárait a külvilágtól hermetikusan elzárt nagyvárosból, de Philippe Klein, aki egy kórház igazgatója a járvány epicentrumában található 11 milliós Vuhanban, maradni akar. Az RFI rádiónak nyilatkozott arról, hogy milyen most a helyzet Vuhanban, ahol a kínai kormányfő is maszkban és védőruhában közlekedett.
Li Kocsiang, a pekingi vezetés második számú embere hétfőn érkezett, hogy megszervezze a koronavírus elleni háborút. A helyi erők ugyanis késlekedtek, így történhetett meg, hogy mielőtt Vuhant lezárták volna több millióan elhagyták a várost, köztük pedig lehet, hogy sok a fertőzött - számolt be a hongkongi South China Morning Post, mely szerint sokkal több a beteg, mint ahányat a hatóságok jeleznek.
Philippe Klein szerint azért különösen nehéz a koronavírus elleni harc, mert a lappangási időben általában semmilyen különleges tünet nincs. Ráadásul Vuhanban is tél van, vagyis nagyon sok minden okozhat hőemelkedést vagy lázat. A kínaiak mindenekelőtt az egészségügyi személyzetet akarják védeni hiszen rajtuk áll vagy bukik a járvány elleni küzdelem. Ezért előfordul, hogy utasítást adnak a kínai orvosoknak és nővéreknek, hogy addig ne menjenek be a munkahelyükre amíg meg nem kapják a védő felszerelést és a maszkot.
Vuhanban az utcán mindenki maszkot visel
A Der Spiegel riportere is így próbált boldogulni a járvány központjában. Csak akkor vette le a maszkot hogyha evett. Szeretett volna bejutni a kórházakba, de elküldték. A hatalom igyekszik hermetikusan elzárni a kórházakat a sajtótól. Pániktól tartanak ugyanis.
A külföldi orvosokat is kirekesztik. Philippe Klein kórházát a kormány kisajátította, mert ugyanabban a hatalmas épületben van, ahol Vuhan legnagyobb egészségügyi központja: a Union Hospital.
Káoszból a katonás rend felé
Kezdetben kissé kaotikus volt a helyzet - meséli a francia doktor. Ez finom célzás arra, hogy a helyi vezetés igyekezett eltitkolni a vírusveszélyt. Börtönbe csukatta azokat, akik felhívták a figyelmet az új típusú influenzára. A polgármester el is ismerte hibáját a pekingi televízióban. Li Kocsiang miniszterelnök minden valószínűség szerint a helyszínen kirúgta.
Megszólalt az első számú vezető is: Hszi Csinping elnök a pokoli vírus elleni háborúról beszélt. Nem véletlenül. A vírus elleni háború frontjára többezer katonaorvost és nővért vezényeltek. Sőt a katona orvosi főiskolák diákjai is ott teljesítenek "szakmai gyakorlatot ". Egy 62 éves orvos halálát már bejelentették, de a South China Morning Post szerint többen is lehetnek.
"Nekünk kicsit furcsa ez a katonás szervezettség, de a kínaiak közösségi emberek. Jobban megértik ezt. Szerintem győzni is fognak a vírus elleni háborúban" - nyilatkozta Vuhanban az RFI rádiónak Philippe Klein.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.