Nyolcéves kislány a koronavírus csehországi áldozata
Eddig tizenhat, 30 évnél fiatalabb áldozata volt a járványnak az országban.
Eddig tizenhat, 30 évnél fiatalabb áldozata volt a járványnak az országban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Arról már elkezdődött az alkudozás, hogy mely üzletek maradhassanak mégis nyitva.
hvg.hu
A pedagógusok közül sokan alig várták az iskolabezárásról szóló döntést, még azok is, akik már átestek a fertőzésen. A lépés azonban nehéz helyzetbe hoz sok szülőt, főleg azokat, akik kisebb gyerekeket nevelnek.
hvg.hu
Az egészségügyi szakértő szerint az üzletek bezárását úgy lépi meg a kormány, hogy előtte nem próbáltak ki finomabb védekezést.
hvg.hu
Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján sikerült úgy beszélni, hogy semmi újdonság nem derült ki a pár órával korábbi bejelentéshez képest.
Fekő Ádám
A világméretű vakcinahiányt sokfelé próbálják meg kihasználni a bűnözők – írja a BBC.
Lengyel Miklós
A hivatalos kínai álláspont szerint biztosabb így a tesztelés, mert a koronavírus nyomai több ideig jelen lehetnek az ánuszban, mint az orrban vagy garatban.
hvg.hu
Három ellenzéki párt villámgyorsan reagált a ma bejelentett korlátozásokra. A Jobbik hiányolja a 80 százalékos bértámogatást a bajba jutottaknak, a DK bezárná a kaszinókat, és szüneteltetné a miséket, az LMP pedig teljes összegű táppénzt követel a koronavírus miatt otthon maradóknak.
hvg.hu
Magyarország után immár Ausztria, Dánia, Csehország, Szlovákia valamint Lengyelország is unión kívüli vakcinaforrást keres, hogy minél gyorsabban beoltassa a lakosságát – írja a Politico.
Lengyel Miklós
Nagyon úgy tűnik, hogy a nagy fesztiválokról idén is le kell mondanunk Magyarországon is, de talán kisebb koncertek, rendezvények még lehetnek.
hvg.hu
Kína azonnal jelezte, hogy eleget tesz a kérésnek. Azt még nem tudni, mekkora mennyiségű oltóanyagot szállít.
MTI
Szigorításokat jelentett be a kormány a járványhelyzet romlása miatt. Hasonlítsa össze táblázatunk segítségével, mi szigorodott a korábbiakhoz képest!
hvg.hu
Gulyás Gergely csak néhány kivételt említett a kormányinfón, amiből több fontos szolgáltató is kimaradt.
hvg.hu
Zár az ország, digitális oktatásra állnak át az iskolák, két hétig az üzletek is lehúzzák a rolót.
hvg.hu
Kezd helyreállni a normális élet Izraelben, ahol már a lakosság fele megkapta legalább az első adagot a koronavírus elleni vakcinából. A beoltottak és a betegségből kigyógyultak úgynevezett „zöldkártyát" kapnak, ezzel beléphetnek az edzőtermekbe, uszodákba, valamint az újra elinduló kulturális- és sportrendezvényekre. A bevásárlóközpontok, múzeumok és boltok pedig már a teljes lakosságot várják. A Deutsche Welle riportja.
hvg.hu
Bezárnak az óvodák és iskolák április 7-ig, az üzletek nagy része hétfőtől bezár két hétre, ahogy a szolgáltatások is leállnak.
hvg.hu
Eddig azért nem engedélyezték az oltóanyag használatát ennél a korcsoportnál, mert nem állt rendelkezésre elég adat a hatásáról.
hvg.hu
Tavaly december végén volt utoljára annyira sok koronavírus miatti haláleset egy nap alatt, mint most. A kórházban ápoltak száma is rohamosan nő.
hvg.hu
Új megközelítéssel, a szomatikus és a szorongásos tünetek szempontjából vizsgálta az alvás és a koronavírus-járvány kapcsolatát Simor Péter, az ELTE Pszichológiai Intézet adjunktusának vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport.
MTI