#koronavírus

Magyar kutatók szerint a koronavírus második hulláma nem az első feléledése, és több mutáció is terjed

Egy nagyobb magyar kutatócsoport vírusgenomikai vizsgálata szerint Magyarországon február végén és március első felében észlelték a koronavírus jelenlétét, vagyis hibás az a vélekedés, amely szerint a kórokozó már korábban is terjedt volna az országban. A minták alapján pedig megállapítható: nálunk elsősorban az Olaszországból kiinduló változatok terjedtek el.





Sok a kérdőjel a Kínából behozott lélegeztetőgépek körül

Álhírnek minősítette a külügyi tárca, hogy a tavasszal általuk Kínából behozott lélegeztetőgépek megbízhatatlanok lennének, miközben az egyik gyártó képviselője már elismerte: akadtak gondok a készülékekkel. Az operatív törzs nem árulja el, hogy a tavasszal vásárolt kínai gépekből összesen mennyit kaptak a vidéki kórházak, ahogy azt sem, milyen típusú készülékekről van szó. Úgy tudjuk, az operatív törzsön belül már tavasszal téma volt, hogy a magyar szakemberek számára teljesen ismeretlen berendezéseket hoztak be az országba.